Ingyen is elérhető a 182 millió forintos NFT

Valaki 537 ezer dollárért vásárolt meg egy Pepe the Frog NFT-t – ennek alkotója később több, pontosan ugyanolyat is elérhetővé tett, teljesen ingyen.

Egy ideje már nem titok, hogy az NFT-szektort javarészt nem arra használják az emberek, amire lehetne, inkább a visszaélések és a pénzmosás vadnyugatává alakították a piacot.

Erre remek példa Halston Thayer esete is, aki egy aukción 537 084 dollárt, vagyis nagyjából 182 millió forintot fizetett egy Pepe the Frog NFT-ért. Az aukcióra még tavaly októberben került sor, az ötletgazda Matt Furie és PegzDAO szervezete adták el a képet.


[+]

Az aukción elárulták, hogy létezik még 99 további, pontosan ugyanilyen NFT is, de ragaszkodtak hozzá, hogy ezek a szervezet tulajdonában maradnak. Miután azonban a vevő kifizette az összeget, végül nem sokáig maradt egyedi a szerzeménye. A PegzDAO ugyanis ingyen elérhetővé tett néhány hét elteltével 46 darab pontosan ugyanolyan NFT-t.

Thayer emiatt most pert indított, és azt állítja, NFT-jének értéke jelentősen csökkent az egyenértékű, ingyen NFT-k kiadása miatt. Az eladó felet és szervezetét illegális üzleti tevékenységgel is vádolja.

Az eset kapcsán megint felhívták a szakértők a figyelmet: a vásárlók az NFT-hez kapcsolt képhez nem szereznek semmilyen jogot, csupán egy arra mutató hivatkozást vásárolnak meg. Vagyis a bizarr jogi körülmények mellett valójában nem szereznek tényleges „értéket”, csak megítélés és pillanatnyi piaci kedv kérdése, hogy az NFT-jük egy vagyont ér vagy pedig semmit.

Azóta történt

Előzmények