A céges honlapok fejlődését segítené egy új törvény

Szeptember 1-jétől a cégeknek lehetőségük lesz arra, hogy a Cégközlöny helyett saját honlapjukon tudósítsanak azokról a változásokról, amelyeket a gazdasági társaságokról szóló törvény szerint eddig a Cégközlönyben kellett megjelentetniük – adja hírül a Figyelőnet nyomán az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) hírlevele.

Ilyen eset lehet például a kft. üzletrésze értékesítésének meghirdetése, részvénytársaság alaptőke-emelése és -csökkentése, könyvvizsgálói jelentés közzététele. Ha a cég él az új lehetőséggel, a honlapot folyamatosan működtetnie kell. A közleményét olyan módon kell a honlapján szerepeltetnie, hogy az igazolja a közlemény megtörténtének időpontját – fogalmaz a törvény. Hogy ez egyszerű dátumozást jelent majd, vagy esetleg valami mást, még nem tudni biztosan, mivel a részleteket is szabályozó rendelet még nem készült el.

Mlinarics József, a Magyar Tartalomipari Szövetség (Matisz) elnöke szerint fontos, hogy a rendelet meghatározza majd, hogy a céges honlapnak olyan szerveren kell lennie, amelynek szolgáltatója felelősséget vállal a tárhelyen elhelyezett tartalmak elérhetőségéért, illetve vállalja az adatok rendszeres mentését. (Ma az ingyenes tárhelyszolgáltatók általában nem vállalnak felelősséget a tartalmakért – a piaci verseny hatásárára persze ez a későbbiekben változhat). Azt is meg kell oldani, hogy a vállalkozás ne manipulálhassa a honlapján megjelenített információkat, például úgy, hogy a késve bejelentett változást visszadátumozza. Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta: a valódi világhoz hasonlóan az elektronikus világot sem lehet tökéletesen szabályozni, visszaélések, vis maiorok mindig előfordulhatnak.

A tökéletességre való túlzott törekvés pedig éppenséggel akadálya lehet a modern megoldások elterjedésének, mint ahogy az elnök szerint az elektronikus aláírás esetében is történt. Ezért a szabályozásnak olyannak kell lennie, hogy a cégeknek valóban megérje a közlönyben való közzététel helyett a honlapon való megjelenítést választani. A MATISZ elnöke szerint azt sem kellene feltétlenül előírni, hogy a céges honlap saját doménnel rendelkezzen.

Élénkülhet a piac hosszabb távon

Novák Péter, a Kirowski ügyvezetője szerint az adminisztratív könnyítés rövid távon biztosan nem okoz változást a céges honlapok iránti keresletben. Ráirányíthatja viszont a cégvezetők figyelmét a céges honlapon keresztüli kommunikáció lehetőségeire, így közép- és hosszú távon lehet a rendelkezésnek élénkítő hatása.

Az élénkülés pedig ráférne a piacra, hiszen saját honlappal a világhálón a legalább egy alkalmazottat foglalkoztató hazai vállalatoknak csak a 27 százaléka, összesen mintegy 64 ezer cég jelenik meg – tudhatjuk meg a BellResearch piackutató cég Magyar Infokommunikációs Jelentéséből. A 10–49 főt foglalkoztató kisvállalatok 55 százalékának, az 50–249 főt foglalkoztató középvállalatok 74 százalékának van saját honlapja. A honlapok minősége sem felel meg a kor színvonalának, tartalommenedzselő rendszere (CMS) az oldalak egytizedének sincs, tehát csak nehezen, körülményesen frissíthetők.

Novák szerint a céges honlapok nem túl magas aránya részben abból adódik, hogy a helyi hatókörű kisvállalkozások nem érzik szükségét az internetes jelenlétnek. Tapasztalható ugyanakkor, hogy a Google arra törekszik, hogy régiókra szűkítetten is lehessen keresni (és reklámozni), s az internetes felhasználók további növekedésével várható az is, hogy az internet végül kiszorítja a papíralapú „sárga oldalakat”. Hosszú távon tehát a helyi kisvállalkozások is rákapcsolódnak majd a világhálóra.

  • Kapcsolódó cégek:
  • IVSZ

Azóta történt

Előzmények