Talán egy korábbi hobbi, a full contact kyokushinkai karate is kitartást adott Takács Imrének, a Minor-cégcsoport vezérigazgatójának ahhoz, hogy 15 éven át vezesse a vállalkozást. Ezalatt családtagokból álló, ötfős cégecskéből többmilliárdos középvállalattá nőtt a Minor.

- Érez olyan tiszteletet a munkatársai részéről, amilyet önnek kellett mutatnia húsz évvel ezelőtt első munkahelyén a vezetőknek?

- Nem biztos, hogy jó riportalanynak tette fel ezt a kérdést. Én ugyanis kifejezetten az informálisabb, barátságosabb munkakapcsolatok híve vagyok. Nem csupán a beosztottaimmal, hanem az ügyfelek többségével is tegeződöm, szinte mindenkivel, akitől pozitív visszajelzést kapok, ha áttérek erre a közvetlenebb kapcsolattartási formára. Ennek segítségével közelebb kerülhetek az üzletfeleinkhez - olyan is előfordult, hogy valamelyikük kifejezetten megköszönte a tegeződés lehetőségét és a mélyebb emberi megközelítést. Más kérdés, hogy például egy pincért sose tegeznék le, mert úgy vélem, a vendéglátás miliőjéhez, stílusához, több évszázados hagyományaihoz nem illene ez. Az informatika szakmai és üzleti világa csak néhány évtizedre tekinthet vissza, nagyon fiatalos és állandóan, dinamikusan fejlődik, folyton megdönti a saját maga által alig néhány évvel korábban felállított csúcsokat. Ez a közeg feltételezi a benne részt vevők informálisabb kapcsolatát.

Visszatérve a kérdésre: bizonyára van olyan főnök, aki ma is elvárja, hogy három lépés távolságot tartsanak tőle a beosztottai, de ez nem én vagyok. Ez a tisztelet, akárcsak annak idején, minden bizonnyal jelentős részben színlelt, ami persze nem jelenti azt, hogy a tegeződés kizárná a képmutatást.

- Sajnos, mi nem lehetünk ilyen lazák a tegezéssel. A "lazaság" összefügghet azzal is, hogy külkereskedőként kezdte a pályáját, hiszen e szakma alapja a jó kapcsolatteremtő képesség. Ha az volt a célja, hogy kereskedő legyen, mire kellett a műegyetemi diploma?

- Valóban így volt: világ életemben külkeres akartam lenni, mindig szerettem azokat az emberi-baráti-üzleti kapcsolatokat, amelyek ennek a szakmának a világát jelentik. Úgy gondoltam azonban, hogy nem ártana érteni azokhoz a termékekhez, amelyeket az ember kereskedőként el akar adni. Édesapám, aki az ősidőktől számítástechnikus, mindig szerette volna, ha értek a komputerekhez, és annyit el is ért, hogy valamennyit tanultam programozni. Az ő terelgetése irányított a Műszaki Egyetemre, igaz, a gépészmérnöki kart végeztem el vegyipari és élelmiszer-ipari szakon. Egy akkor éppen adódó álláslehetőség miatt kerültem a Chemokomplex közgazdasági osztályára, amely enyhén szólva nem sok kihívást tartogatott számomra. El is menekültem onnan, amint lehetett. A következő munkahelyemen, a Metrimpexnél már üzletkötő voltam, és itt már számítástechnikai eszközökkel foglalkoztam. Ugyanakkor hamar rá kellett jönnöm: naivitás volt feltételezni, hogy az egyetemen szerzett tudás alapján érteni fogok azokhoz a termékekhez, amelyek importjával foglalkozom.

- Miért?

- Azért, mert az egyetem nem részletekbe menő és főleg nem gyakorlati tudást ad, hanem egyfajta szemléletet, amely sokat segít a műszaki gondolkodásmód megértésében. Mint külkereskedő azóta sem tanultam meg - ahogy mondani szokták - bitre-bájtra az informatikát, hanem inkább csak annyira, hogy tudjak a felhasználók, azaz az ügyfeleink fejével gondolkodni. A közgazdasági képzés is csak a gazdasági ismeretek alapjait adja, a gyakorlati tudást a munka folyamán szereztem meg én is.

- Volt egy időszak a pályáján, amikor édesapja akkori vállalkozása, a Minor, illetve annak elődje egyik konkurensénél, a Montanánál dolgozott. Miért nem a családi cégnél helyezkedett el?

- A nyolcvanas évek végén másfél évig dolgoztam a Montanánál. Sokat tanultam az ott töltött idő alatt: azt, hogy mit hogyan érdemes csinálni, és azt is, hogyan nem. Akkoriban mind a Minor, mind a Montana nagyon kicsi kis cég volt. A Montana annak idején távol-keleti komputeralkatrészek importjával és hardverforgalmazással foglalkozott, azaz akkor még nem volt közvetlen konkurense a Minornak. Édesapám cége, amely szoftverfejlesztéssel foglalkozott, ügyfelei igényei miatt kezdett el a szoftverhez hardvert is kínálni. Ez a cég az "ősidőkben" gmk-ként alakult, egyebek mellett a Videoton beszállítója is volt, majd kisszövetkezet, aztán kft. lett (és hét éve alakult át rt.-vé).

- A Minor családtagokból álló, ötfős mikrovállalkozásként indult, néhány tízmilliós éves forgalommal. Hogyan nőtt mind létszámát, mind forgalmát tekintve több mint ötszörösére?

- Eleinte enyhén szólva spontán módon alakult a cég tevékenysége. Annak idején, a kereskedelmi bankok létrehozásakor a Metrimpexnél rám lőcsölték a bankokkal való kapcsolattartást. (Az ezzel kapcsolatos világbanki projektek részeként nem lehetett utazni, ezért az idősebb kollégák az "ifjú versenyző" nyakába varrták az ezekben való részvételt.) Csakhogy ennek nyomán kiváló kapcsolatokat építettem ki az összes akkori hazai bank informatikai vezetőivel, amit később bőségesen kamatoztathattam: voltaképpen ez lett pénzintézeti informatikai üzletágunk alapja. Akkoriban a további üzleti lehetőségek jelentős részét úgy találtuk meg, hogy felfedeztünk valami újat és érdekeset külföldön, amit behoztunk az országba. Egy távol-keleti kiállításon például megláttam egy gépet, aminek funkciójáról fogalmam sem volt. Megkértem a helyi forgalmazót magyarázza el, mire jó az eszköz - így derült ki, hogy pénzszámoló automatáról van szó. Ez a berendezés lett azután banktechnikai termékpalettánk első darabja.

- Gondolom, ez nem mehetett így sokáig. Mikor vált tudatosabbá a vállalkozás építése?

Még 1995-ben határoztuk el, hogy elindulunk a rendszerintegráció irányába. Ezen terület szolgáltatásainak bevezetését már egy jól átgondolt, tudatosan kimunkált terv eredményeként hajtottuk végre, annak a felismerésnek az alapján, hogy a továbblépés érdekében nagyobb hozzáadott értéket kell tartalmaznia az értékesítésünknek. Ezt az időszakot követően a vállalat szervezetét is a megszerzett tapasztalataink alapján, a hatékonyság javítását megcélozva alakítottuk át.

- Nem gondoltak arra, hogy eladják a vállalkozást?

- A kilencvenes évek végén felmerült a tőkebevonás lehetősége, megtörtént a tanácsadó kiválasztása, a cég átvilágítása, ám a .com-buborék kipukkadásával a technológiai részvények árfolyam zuhanni kezdett és nem akartuk "elkótyavetyélni" a céget. Így végül saját erőből kezdtük meg a vállalkozás bővítését, cégcsoporttá fejlesztését.

- Látványosnak látványos a Minor fejlődése, ennek ellenére ennyi idő alatt bárki belefásulhat egy ilyen a társaság vezetésébe. Bizonyára szívesen átadná a közvetlen irányítást valaki másnak, ám ez nem kockázatmentes lépés...

- Igaz, hogy át akarom adni az operatív vezérigazgatói posztot valakinek - akit fejvadásszal kerestetünk -, de ez a váltás nem egyik napról a másikra történik majd. Legalább fél évet akarok együtt dolgozni az új vezetővel, hogy biztos lehessek benne: jól ellátja majd a feladatát. Én a továbbiakban a Minor stratégiai irányító csapatának munkájában, illetve lobbi tevékenységében akarok részt venni. Ez is eléggé nagy kihívást jelent, hiszen például szándékunkban áll terjeszkedni az Európai Unión kívüli kelet-közép-európai országokban, ami nagyon alapos előkészítést igényel. Meg kell találnunk a felvásárlásra alkalmas cégeket, és jól kell választanunk közülük.

A szakmai munka mellett több időt szeretnék szánni más tevékenységekre, például a gasztronómiára és az idegenforgalomra. Ezek olyan hobbijaim, amelyekhez talán értek is valamit - bár az előbbit inkább fogyasztóként gyakorlom, igaz, szívesen megtanulnék főzni egy séf mellett. Azt tervezem, hogy ezekkel a területekkel komolyabban is foglalkozom. Az antikvitásnak, a szép régi tárgyak látványának alapvetően élvezője vagyok - jellemző, hogy amit megveszek, azt megtartom. Izgalomba hoz annak tudata, hogy az öreg bútorokat egy-egy mester kézi munkával készítette, minden kreativitását hozzáadva, illetve, hogy vannak olyan tárgyak, amelyeket akár több száz évvel ezelőtt használtak. Szeretem a régi épületeket is, részben ez is indokolja, hogy a Minor központja egy felújított malom területén van. Hiába lesz azonban - remélem - több szabadidőm, a kyokushinkai karatéhoz például nem térek vissza. Pedig nagyon hálás vagyok ennek a sportnak, mert megtanított a kitartásra, arra, hogy soha ne fogadjam el azt az érvet, miszerint valamit nem lehet megcsinálni...

Komócsin Sándor (Napi Gazdaság)

-----------------------------------------

(*) Takács Imre (44 éves, nős, három gyermek apja) okleveles mérnök-közgazdász. 1985-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának vegyipari és élelmiszer-ipari ágazatán. 1988-ban kapott diplomát a Közgazdaságtudományi Egyetem mérnök-közgazdász képzésének külgazdasági szakán. 1985-86-ban a Chemokomplex Külkereskedelmi Vállalat közgazdasági osztályán dolgozott árszakértőként, majd a Metrimpex Külkereskedelmi Vállalat üzletkötője lett, számítástechnikai eszközök importjával foglalkozott. Ezután a Montana Számítástechnikai Rt. kereskedelmi igazgatójaként tevékenykedett másfél évet. Az elmúlt tizenöt évben volt a Minor Műszer- és Információtechnikai Kft. ügyvezető igazgatója, a Minor Rendszerház Rt. vezérigazgatója. 2002-től a Minorholding Kft. ügyvezető igazgatója, a Minorholding Rt. elnöke.

2000 óta vezeti az Informatikai Vállalkozók Szövetsége tudásmenedzsment szakcsoportját. Hobbijai: búvárkodás, tenisz, gasztronómia, antikvitás.