A világ első online parlamenti választását Észtországban tartották


Észtországot nem csak Közép- és Kelet-Európa legkevésbé korrupt államának tartják, hanem az egyik leggyorsabban modernizálódónak is, s ezeket az állításokat most azzal bizonyítják, hogy a világon először ők tatottak online módon is parlamenti választásokat.

A március 4-én rendezendő referendum kapcsán tehát Ulle Madise, a nemzeti választási bizottság tagja büszkén nyilatkozhatta az AFP tudósítójának, hogy „Észtország világelső ezen a területen…”.

A 940 ezer választópolgár a vasárnap rendezendő választások előtt hétfőtől szerdáig adhatta le elektronikusan szavazatát, de az eredményre a hagyományos szavazás lezárultáig várni kell.

Természetesen sok bizalmatlan hang is megszólalt, s a kormánynak meg kellett hajolni a nyomás alatt, így lehetőség van arra, hogy ha valaki megváltoztatta a véleményét, vagy bármilyen okból visszavonná szavazatát, akkor ezt most vasárnap a hagyományos szavazási módon megteheti. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői természetesen ott vannak Észtországban, hogy a választások tisztaságát ellenőrizzék, ám ez az új rendszer őket is új kihívás elé állította. „Követjük a szavazás folyamatát az interneten, ám magába a szavazási rendszerbe nem tudunk belépni” – nyilatkozta az EBESZ egyik tisztségviselője. „De meg kell állapítanunk, hogy mennyire átlátható ez a rendszer, hogy képes-e biztosítani a korrekt és tisztességes szavazást” – tette még hozzá az ellenőr, majd kifejtette, hogy az ilyen típusú elektronikus szavazásnál hozzáértő szakember nélkül már nem tudják elvégezni a feladatukat.

A kritikus, bizalmatlanságot tükröző véleményekkel kapcsolatban Ivar Tallo, a tallini e-kormányzati akadémia igazgatója értetlenségét fejezte ki: „Az észtek nyugodt szívvel folytatnak pénzügyi tranzakciókat az interneten, online módon fizetik az adót, pénzt utalnak különféle számlákra. Akkor vajon miért ne bíznának meg az internetes szavazásban?” Jelenleg az észtek 82 százaléka már az interneten igényli vissza az adóját, s ennek a magas számnak az elérése hat évig tartott.

A 2005-ös önkormányzati választásokon mindössze körülbelül tízezer választó szavazott a neten keresztül, a tegnapi adatok szerint most 30 275-en választották ezt a módot, s ez a szám túlszárnyalta a várakozásokat, mert körülbelül húszezer e-szavazatra számítottak.

A szavazatokat a polgárok egy már szinte mindenkihez eljuttatott ID-kártyával adhatták le. A kártya beillesztése után kóddal, digitális aláírással is meg kellett erősíteniük szavazatuk legalitását.

Azóta történt

Előzmények