Az Apple a márkanevek sorában is robbantott

Az év eleje az az időszak, amikor a márkanevek felbecsülésével is foglalkozó elemző, az Interbrand közzéteszi az előző év rangsorát, vagyis hogy a kapitalista piacon komoly tőkét jelentő márkanevek a világ vezető cégeinél mennyit érnek, és ezek hogyan viszonyulnak egymáshoz.

Az elmúlt években ezek a rangsorok leginkább a kötelező unalmat hozták, minimális változások voltak tapasztalhatóak. Az idei év a listát tekintve hasonló, egyetlen kivétellel: az Apple rakétaszerűen jött fel 2011-ben a rangsorban, tavaly 58 százalékos emelkedéssel (itt általában egy számjegyű a változás évről évre) kilenc helyet ugrott előre, és a Disney előtt, az Intel után a nyolcadik legértékesebb márkanév lett, melyért egy képzeletbeli tranzakcióban közel 33,5 milliárd dollárt kéne fizetni (csak a névért!).

Apple brand

 

A száz nevet tartalmazó listán egyébként alig van változás, az aljára felkapaszkodó újak érdekesek talán (Nissan, John Deere, HTC). Az első már régóta a Coca-Cola, melyet az IBM, a Microsoft és a Google követ.

Az Apple piaci értéke, ahogy korábban beszámoltunk róla, hasonlóan kiugró ütemben nőtt: először csak a legértékesebb technológiai vállalatként tartották számon őket, majd 2011 augusztusában az ExxonMobil olajipari konszernt is megelőzve az abszolút értékben is a legdrágábban eladható vállalkozás címét is megszerezték átmenetileg. A kapitalizációt tekintve jelenleg ismét az ExxonMobil az első, az Apple pedig a második.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények