Az Apple beperelte a HTC-t

Az Apple szabadalombitorlással vádolja az okostelefonokat gyártó tajvani HTC Corporationt. Az iPod-, iPhone- és Mac-gyártó az ügyben az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságához (USITC) panaszt, egy delaware-i bírósághoz pedig polgári keresetet nyújtott be.

„Ülhetünk ölbe tett kézzel és nézhetjük, ahogy a riválisaink ellopják a szabadalmaztatott találmányainkat, de cselekedhetünk is. Úgy döntöttünk, cselekedni fogunk. Meggyőződésünk, hogy a verseny egészséges, de a versenytársaknak is eredeti technológiákkal kell előállniuk, ahelyett, hogy a miénket lopnák” – idézi a cég által kiadott közlemény Steve Jobs vezérigazgatót. A vád szerint a HTC 20 Apple-szabadalmat használ jogosulatlanul, melyek az iPhone felhasználói felületére, illetve az azt kiszolgáló szoftveres és hardveres környezetre vonatkoznak.

Az 1997-ben alapított HTC a Microsoft Windows Mobile operációs rendszerét használó okostelefonok legnagyobb gyártója, de a cég tavaly nyitott a Google Android platformja felé is. A HTC a világon elsőként dobott piacra Android-alapú mobilt, és e vállalat gyártja a Google első telefonját, a Nexus One-t is. Amint a Bloomberg írja: a tajvaniak célja, hogy 2013-ra bekerüljenek a világ három legnagyobb smartphone-gyártójának klubjába.

Az Apple a mobilpiacon új szereplő, 2007-ben dobta piacra első készülékét, a multi-touch érintőképernyővel vezérelhető iPhone-t, melyből azóta több mint 40 millió darabot értékesített. A vállalat ellen nemrég a piacvezető Nokia indított szabadalombitorlási pert, melyre viszontkeresettel válaszoltak.

Azóta történt

Előzmények