Ostobaság a téglalapról vitatkozni

Kiemelt eseményként kezeli a szaksajtó az Apple és a Samsung eddigi legnagyobb jogi csatáját, az Egyesült Államokban tegnap megkezdődött szabadalmi pert, ahol egyelőre a legfontosabb esemény az volt, hogy kiválasztották a tíztagú esküdtszék tagjait. Nyilvánvalóan a különös érdeklődés vezette Nathan Olivarez-Gilest, hogy a Wired részére rövid interjút készítsen Kevin Packinghammel, a Samsung termékfejlesztési vezetőjével (CPO) a szabadalmi küzdelmekről, melynek néhány fontos részletét érdemes felidézni – még akkor is, ha az interjúalany érintett a perben.

Az újságíró egy sokakat foglalkoztató kérdéssel kezdte a beszélgetést: hogyan képes kezelni azt a helyzetet a Samsung, hogy egyrészt alkatrészgyártóként az Apple partnere, másrészt pedig készülék-előállítóként versenytársa (és bírósági ellenfele). Packingham magyarázata a nagyvállalat részegységeink erős szegmentálódására mutat rá: az alkatrészgyártás és a saját termékek fejlesztése és készítése szigorúan el van választva egymástól a cégen belül. Épp ezért fordul elő időként egy olyan jelenség, melyet fejlesztőként a vezető láthatóan nem helyesel: a sok idő alatt, titokban megalkotott, saját ötleten alapuló termékeket gyakran eladják a konkurenseknek is, a fejlesztőknek pedig kb. azt mondják, hogy ez nem tartozik rád, ne foglalkozz vele.

A következő kérdés arra vonatkozott, hogy a Samsung elleni eljárásokban leginkább formatervezési megoldásokról van szó, és vajon a cég – mely több mint százezer, igaz, főként technológiai szabadalom birtokosa – miért nem tesz valamit a perek megelőzésére. Packingham elmondja, hogy vannak ugyan formatervezési oltalmaik is, ám ezek nem olyan egyszerű dolgokra vonatkoznak, mint például a téglalap alak. Az ilyen egyszerű formák fölötti szabadalmi vitákat „ésszerűtlennek” tartja, az ilyen perek szerinte józan ésszel felfoghatatlanok. A mérnök úgy véli – és itt egybecseng véleménye a vállalatnak a perekben képviselt álláspontjával –, hogy ezek az egész iparágat átszövő viták megölik a versenyt: a vevők téglalap alakú készülékeket akarnak, és a cégek azon pereskednek, hogy ki az, aki ilyet szállíthat. Packingham szerint természetesen van értelme a szellemi tulajdon védelmének e területen is, ám olyan megoldásokat kell szabadalmaztatni, melyek valóban innovatívak, az adott cég saját fejlesztései – a téglalap alak szerinte nem ilyen.

A Wired munkatársa rákérdezett arra, hogy ha láthatóan rosszul működik a szabadalmi rendszer, akkor a Samsung miért nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy változtassanak ezen a helyzeten. Packingham e kérdés elől kitért, mondván, ez iparági probléma, ezen a szinten kell megoldani. Ám Nathan Olivarez-Giles nem fogadta el a sablonos választ, és úgy fogalmazta újra a kérdést, hogy ha a Samsung nem is áll egy ilyen törekvés élére, azt megtehetnék, hogy az egyik legnagyobbként egyfajta békéltetőként sürgessék a változtatást. Ám a CPO-t nem lehetett kizökkenteni, és még inkább hivatalos stílusra váltott: elkerülte az egyenes választ, és közvetetten az Apple-t hibáztatta.

Azóta történt

Előzmények