Az Apple vezetője gyűlöli a pereskedést

Az év vége közeledtével Tim Cook, az Apple vezetője több nagyobb interjút is adott, köztük az NBC-nek, illetve a Bloomberg hírügynökségnek.

A legfontosabb aktuális ügyekről nyilatkozó vezérigazgató egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó bejelentése szerint az Apple jövőre több mint százmillió dollárt költ az Egyesült Államokban a Mac számítógépek gyártásának beindítására, vagyis e készülékek egy kisebb részét hamarosan nem Kínában fogják előállítani. Tim Cook hangsúlyozta, hogy az Apple a jövőben sem lesz gyártó cég, de pénzt fektetnek az amerikai gyártásba.

Érdemes megjegyezni, hogy az Apple-nek hatalmas mennyiségű készpénztartaléka van (több mint 121 milliárd dollár), így a munkahelyteremtő befektetés inkább az amerikai kormányzatnak szóló arculatjavító lépés, mint egy komolyabb mértékű átstrukturálási folyamat kezdete. Ráadásul a szinte teljes egészében Kínában gyártott Macek a vállalat árbevételének mindössze 15 százalékát adják – igaz, még ez is tekintélyes mennyiség, a tavaly eladott 18,2 millió darab asztali és mobil számítógép 23,2 milliárd dollárnyi árbevételt termelt.

A Samsunggal zajló perekkel kapcsolatban Tim Cook kiemelte, hogy nem tudnak mást tenni: „Az élet néha igen bonyolult tud lenni, és igen, elég kellemetlen. Én utálom a pereskedést. Szívemből utálom. Számunkra ezek a perek az értékekről szólnak. Mi egy tökéletes világot képzelünk el, ahol mindenki nyugodtan fejlesztheti a saját ötleteit.” A Samsungot is csak akkor perelték be, amikor már számtalan más módon próbálták megoldani a problémákat, és amikor ezek a kísérletek nem jártak sikerrel, akkor már nem maradt más választásuk, monda a vállalatvezető.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények