Beszállítói gondok az Apple-nél

A Hon Hai Precision Industry és a Foxconn elnöke, Terry Gou szerdán megerősítette azokat a korábbi híradásokat, melyek szerint az Apple új iPhone-jának gyártására kötött szerződésüknek egyelőre nem tudnak teljes mértékben eleget tenni, így az Apple kéréseinek mennyiségileg nem képesek megfelelni. Habár a The Wall Street Journal újságírói szerették volna megtudni, a vállalatvezető nem adott bővebb tájékoztatást arról, hogy mi az oka a termelési problémáknak, mindössze annyit mondott, hogy kiemelkedően magasak a piaci igények, és ők nem tudnak ennek maradéktalanul megfelelni.

Az Apple ugyanakkor hivatalosan nem ismerte el az új készülék indulásakor tapasztalható, egyébként szokatlan, a beszállítókkal kapcsolatos gondokat, ám a híradásokból úgy tűnik, több kisebb-nagyobb nehézség is felmerült az iPhone 5 kapcsán. Konkrét bizonyíték ugyan nincs, de elemzők emlegetik azt, hogy – már nem először – az új készülék úgy került gyártásba, hogy annak voltak olyan, a fogyasztókat zavaró apróbb problémái, melyek utólagos korrekciója okozott zavart, és ilyenkor a készülékgyártó, jelen esetben a Foxconn, kénytelen módosítani az előállítási technológián, ám ez a termelékenység rovására megy, így ebből adódhat, hogy nem képesek teljes mértékben kielégíteni a piaci igényeket.

Azóta történt

Előzmények