Az LCD-ken bukott az LG

Közel egyéves mélypontra zuhant tegnap a világ negyedik legnagyobb mobilkészülék-gyártója, a dél-koreai LG Electronics Inc. részvényeinek árfolyama, miután a cég bejelentette, hogy két és fél éve először negatív eredménnyel zárta a negyedévet. A második három hónapban 9,7 milliárd von (10,13 millió dollár) volt a nettó veszteség az egy évvel korábbi 150,6 milliárdos nyereség után, miközben az árbevétel 3,2 százalékkal, 5800 milliárd vonra emelkedett. Az üzemi nyereség 32 százalékkal, 190,5 milliárd vonra nőtt, meghaladva a 156 milliárd von körüli várakozásokat.

A veszteséget elsősorban az LG.Philips laposképernyő-gyártó vegyesvállalat okozta, miután a várakozásoknál alacsonyabban alakult az LCD képernyők ára, emiatt 322 milliárd von veszteséggel zárta a negyedévet a részleg. A mobilágazat is már a második veszteséges negyedévet könyvelte el az alacsony árak miatt, hiába sikerült a forgalmát 11 százalékkal növelnie. Az elemzők az év végéig nem számítanak jelentős javulásra, mert szerintük az LG mobilkínálata nem elég széles, készülékei túl drágák, és a cég nem szentelt elegendő figyelmet a mindinkább meghatározó kínai és indiai piac igényeinek. A részvényárfolyam idén eddig már 42 százalékot esett.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények