Belelendült az AMD

Öt év után először ismét 20 százalék fölé emelkedett az Advanced Micro Devices részesedése a PC-kompatibilis – ún. x86-os – mikroprocesszorok globális piacán – írja a CNET News.com a Mercury Research egy még nem publikált jelentésére hivatkozva. E szerint a kisebb chipgyártó erős hajrával 21,4 százalékra tornászta fel piacrészét a tavalyi negyedik negyedévben, látványosan javítva a három hónappal korábbi 17,7 százalékos mutatón.

A piackutató megerősítette, hogy a jövő héten publikálandó jelentésükben ezek a számok szerepelnek, a másik főszereplő, az Intel részesedéséről azonban egyelőre nem szolgáltatott adatot. De mivel a piac gyakorlatilag kétszereplős – a kisebb gyártók eddig mindössze 1,4 százalékát tudták megkaparintani – könnyen kikalkulálható, hogy a processzorgyártó óriásvállalat a piac körülbelül 77 százalékát uralta a negyedik negyedévben.

A Mercury-adatok szerint az AMD részesedése a szerverprocesszorok szegmensében 12,7-ről 16,4 százalékra, az asztali chipeknél 20,4-ről 24,3 százalékra, a noteszgépek piacán pedig 12,2-ről 15,1 százalékra nőtt. Az utóbbi a PC-piac leggyorsabban növekvő szegmense, és egyben az egyetlen, ahol az Intel ma még erősebb termékkínálattal rendelkezik, mint az AMD.

Az AMD egyébként 30 százalékra tervezi növelni befolyását a piacon, és ebben nagy szerepet szán a tavaly ősszel megnyitott, de a sorozatgyártásba csak az idei első félévtől bevont új drezdai gyárának.

Azóta történt

Előzmények