Dell: bevásárolt a cégalapító

Michael Dell, a Dell alapítója és jelenlegi elnök-vezérigazgatója közel 100 millió dollár értékben vásárolt az általa vezetett vállalat részvényeiből. A jelentések szerint a négy és félmillió részvényt három tranzakció során szerezte meg június 27-e és július 1-je között. A felvásárlásnak köszönhetően a cégalapító részesedése 9-ről 11 százalékra emelkedett, ami 250 millió Dell-papírnak felel meg.

A cég részvényeinek árfolyama – bár tavasz óta enyhén emelkedett – közel jár az ötéves mélyponthoz. A körülbelül 46,1 milliárd dollárt érő amerikai vállalat papírjait a szerdai zárást követően 22,7 dolláros árfolyamon jegyezték.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Dell

Azóta történt

Előzmények