A Ricoh Hungary is részt vett a Ricoh „Global Eco Action Day” nevű nemzetközi kezdeményezésben, amelynek célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatos gondolkodás fontosságára. A „Kapcsolj ki és gondolkodj!” jelmondatot viselő környezettudatossági programot a digitális irodai berendezéseket gyártó vállalat az alkalmazottai körében hirdette meg világszerte, arra ösztönözve a dolgozókat, hogy átgondolják, hogyan csökkenthetik energiafogyasztásukat. A program fő üzenete, hogy ha kikapcsoljuk azokat az elsősorban megszokásból, feleslegesen használt elektronikus eszközöket, amelyekre valójában nincs is szükségünk az adott pillanatban, máris sokat tettünk környezetünk védelméért.
A nyári napforduló napjára, azaz június 21-re meghirdetett kezdeményezés során a Ricoh-irodákban világszerte lekapcsolták a felesleges világítást, a klímát és egy sor egyéb eszközt, amelyek nem voltak szükségesek a közvetlen munkavégzéshez. A globális ökonapon összesen 83 Ricoh-leányvállalat vett részt a világ 25 országában.
Az eredmények pedig önmagukért beszélnek: az áramfogyasztás összesen 31 901 kilowattal csökkent a nap során, a szén-dioxid-kibocsátás pedig 12 tonnával volt kevesebb. A nap során elért összes energiamegtakarítás 596 549 jen, azaz több mint 1,1 millió forint volt.
A Ricoh hazai leányvállalata, a Ricoh Hungary Kft. munkatársai az energiatakarékossági napon egyetlen irodahelyiségben sem kapcsolták fel a világítást, a légkondicionáló berendezéseket pedig alacsonyabb fokozatra állították, ezáltal is csökkentve az energiafogyasztást. Ennek eredményeképp a vállalat egy átlagos naphoz viszonyítva 23 százalékos energiamegtakarítást ért el.
„Nagy eredmény az egy nap alatt elért energiamegtakarítás, de sokkal fontosabb a kezdeményezés hosszú távú eredménye. Az, hogy elültetjük az emberek fejében a gondolat magvát és ezáltal otthon vagy a mindennapi életük más területén is eszükbe jut a feleslegesen működő elektronikus eszközök kikapcsolása, sokkal nagyobb eredmény ennél! Talán így minden egyes ember megérti, hogy ő maga, egyedül is, sokat tehet a környezet védelméért” – mondta Halász Gábor, a Ricoh Hungary ügyvezető igazgatója.
Slágertéma
Az elektromos készülékek fölösleges energiafogyasztásának problémája nem először kerül reflektorfénybe. Tavaly a Fujitsu Siemens brit leányvállalata publikált egy jelentést, amely arra figyelmeztetett, hogy a vállalatoknak rá kellene szoktatnia a dolgozókat arra, hogy – mielőtt hazaindulnak a munkahelyükről – kapcsolják ki számítógépeiket, mert az éjszaka is ébren lévő masinák jelentősen hízlalják a közüzemi számlákat. A közzétett eredmények szerint évente csak Nagy-Britanniában 217 millió dollár vész kárba az „úgy felejtett” PC-k miatt.
Amint arról beszámoltunk, az EU környezetvédelmi miniszterei tavaly nyáron egyeztek meg arról, hogy törvényben kötelezik az elektromos készülékek gyártóit az energiatakarékosabb tervezésre. Az új szabályozás célja, hogy a háztartásokban található eszközök – köztük számítógépek – ún. készenléti (standby) módú energiafelvételét jelentősen csökkentse.
A direktíva támogatói szerint az új sztenderdeknek megfelelő készülékeknek köszönhetően jelentősen mérsékelhető az áramfelhasználás, aminek előnye a háztartások esetében az alacsonyabb közüzemi számlában, míg a tagországokban az üvegházhatású gázok kibocsátásnak visszaesésében mutatkozna meg. Úgy becsülik, hogy a szabályozás elfogadásával a szén-dioxid-kibocsátás 2010-re nagyjából 180 millió tonnával – az EU teljes kiotói vállalásának a felével – csökkenne.
Egy napig spórolt a Ricoh
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Ricoh
Azóta történt
-
A Windows a környezetet is szennyezi
Egy kalkuláció szerint a Microsoft egy patchcsel egy teljes ország szén-dioxid-kibocsátását tudná megspórolni.
Szoftver 86
-
Jó évet zárt a Ricoh Hungary
A termékértékesítés mellett egyre jobban számít a hazai leányvállalat a szolgáltatások iránti keresletre.
Mérleg 0
-
Egy hétig kevesebbet fogyaszt a Ricoh
Az irodaieszköz-gyártó a Környezetvédelmi világnap apropóján kikapcsolós hetet tart.
Társadalom 0
Előzmények
-
Halványzöld elektronikai nagyvállalatok
A Greenpeace szerint a nagy gyártók közül a Dell és a Nokia termelése a „legzöldebb”, míg a Lenovo szennyezi leginkább a környezetet.
Tech 1
-
Fizetne-e egy környezetbarát számítógépért?
A leggazdagabb országokban lakók áldoznának a legkevesebbet a káros anyagok visszaszorításának támogatására.
Tech 3
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Anyagi katasztrófára figyelmezteti az Apple-t a brit média
- Átlátszó OLED kijelzőket építenek az ablakok helyére a koreai metróban
- Milyen házat vegyek?
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Tőzsde és gazdaság
- Mobil flották
- A leépítések után egy vagyont költ a töltőhálózatára a Tesla
- Elkaszálhatja az Apple az iPhone Plust
- The Elder Scrolls V: Skyrim
- Azonnali processzoros kérdések órája
- További aktív témák...