Noha egy évvel ezelőtt eredménytelenül értek véget az egyesülési tárgyalások a Microsoft és a Yahoo között, a két óriásvállalat most ismét egyeztet a lehetőségekről – adta hírül a New York Post. A lap forrásai szerint a két cég vezetői megint asztalhoz ültek, hogy felmérjék egy összeolvadás vagy valamiféle egyéb, a felek erősségeit egyesítő együttműködés életképességét. Mindez – állítják a kommentátorok – azt jelzi, hogy az elmúlt egy évben sem a Microsoftnak, sem a Yahoonak nem sikerült megtalálnia a hatékony fegyvert az internetes piacon látszólag megállíthatatlanul növekvő befolyással bíró Google ellen, ahogy a cégek az online hirdetési boomot sem tudták eddig meglovagolni. (A Google nemrég vásárolta meg 3,1 milliárd dollárért a netes reklámpiacon jelentős szereplőnek számító DoubleClicket.) A felek természetesen egyelőre nem kommentálták az értesülést.
Bár az összeolvadás mellett sok érv szól, az egy évvel ezelőtt megválaszolatlanul maradt kérdések nem párologtak el. Először is – sorolja a Wall Street Journal –, a Microsoft mindig is tartózkodott a nagy akvizícióktól. Márpedig a 12 000 dolgozót foglalkoztató Yahoo piaci értéke már a hét elején is 32 milliárd dollár volt, a hír hatására pedig 38 milliárdra emelkedett. Aztán az is közismert, hogy a Yahoo vezérei nem rajonganak a redmondi szoftvervállalatért. Az egyik alapítóról, Jerry Yangról például az a hír járja: averziója odáig terjed, hogy elvszerűen nem használ Microsoft-termékeket. Ezért előfordulhat, hogy – ha létrejönne az ügylet – a felsővezetés távozna.
Egyesülésről tárgyal a Microsoft és a Yahoo
- Írta: Barna József
- Forrás: WSJ.com
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
- Yahoo! Inc.
Azóta történt
-
A Microsoft csapatai megindultak a hirdetési piac felé
Hétfőn a redmondi cég lezárta az aQuantive akvizícióját, s új, hirdetési részleget hozott létre.
Mérleg 0
-
A Microsoft ajánlatot tett a Yahoo!-ra!!!
A reformfolyamatot befejezni nem tudó, gazdaságilag megroppant keresőcéget a redmondi vállalat már régóta meg akarja szerezni, s most valószínűleg sikerül is nekik.
Mérleg 33
-
Vége a dumának: a Yahoo! vezetői ma megtárgyalják a Microsoft ajánlatát
Üzleti és marketingtrükkökkel tarkított háború folyt eddig, ám a döntést nyilvánvalóan racionális alapon hozzák majd meg.
Mérleg 1
Előzmények
-
A Google jobb, mint a Coca-Cola
Az idén az internetvállalaté a világ legértékesebb márkája.
Mérleg 7
-
Korlátlan tárhelyet ad a Yahoo
Nincs annyi e-mail, ami ne férne el a Yahoo Mail postafiókjában. Überelhető-e a korlátlan tárterület?
Közösségi média 13
-
A Microsoft fizet a keresője használatáért
A Microsoft a vállalati ügyfeleket akarja elcsábítani a versenytársaktól.
Mérleg 32
-
A Google lesz a legnagyobb
Jövőre a hivatalos statisztikák szerint is a keresőcégé lesz a világ leglátogatottabb weboldal-portfóliója.
Közösségi média 3
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Elektroncsöves Hi-Fi
- Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
- Politika
- PC-re tart a God of War Ragnarök?
- BestBuy topik
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- ASUS ROG PG32UCDM: OLED csúcsmonitor tesztje
- Anyagi katasztrófára figyelmezteti az Apple-t a brit média
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Videós, mozgóképes topik
- További aktív témák...