Vége a dumának: a Yahoo! vezetői ma megtárgyalják a Microsoft ajánlatát

Meglehet, vége a hezitálásnak és a tőzsdének szóló hangzatos vagy kevésbé hangzatos kijelentéseknek: a Yahoo! igazgatótanácsa ma leül, hogy megvitassák, mit lehet kezdeni a Microsoft ajánlatával – adja hírül Reuters a Techcrunch blogjában, nevüket nem vállaló informátorok tudósításaira alapozva.

Az elmúlt héten a Yahoo! (a fennálló helyzetet tekintve) hihetetlen lépéseket tett (technológiai és szolgáltatási újításokat jelentettek be, mintha egy prosperáló, csúcson járó vállalat volnának), ám most úgy tűnik, mindez csak a marketing része volt. A közzétett vélekedések alapján a Yahoo! által felkért külső tanácsadók az egyezség felé terelik a szorult helyzetbe került céget, annak ellenére, hogy a Google a héten – látszólag – mindent megtett azért, hogy a két cég közötti megállapodás létrejöjjön.

A Google harcos lépése nyomán megnyíló lehetőség továbbra is adott, ám az amerikai trösztellenes törvények a Google-lel történő egyesülés után – mivel az így létrejött vállalat a kereső- és online hirdetési piac nagyjából 85–90 százalékát uralná – nyilvánvalóan komoly akadályokat gördítenének az akvizíció jóváhagyásának útjába, addig a Microsoft által történő felvásárlás esetén már sokkal inkább védhető pozícióba kerülnének. Emellett azt sem érdemes figyelmen kívül hagyni, hogy a Google-lel kötött egyezség után a hasonló profil miatt a felvásárolt Yahoo! alkalmazottainak többsége az utcára kerülne az egyesülést követően. A megkérdezett szakértők ezek miatt arra gondolnak, hogy az egész hercehurca csak azt célozza, hogy a Microsoft egyébként gáláns ajánlatát – 31 dollár részvényenként, mely az ajánlattétel időpontjában körülbelül 60 százalékkal volt magasabb a névértéknél – még tovább srófolják, s magasabb vételárat csikarjanak ki a redmondi óriástól.

A Microsoft ajánlatának hírére egyébként a Yahoo! részvényei már másnap körülbelül 50 százalékos emelkedést produkáltak, s ma délután nagyjából 29 dollár körül állnak.

Azóta történt

Előzmények