Elégedett a menedzsmentváltással kezdődő 2006-os évben nyújtott teljesítményével az Albacomp Zrt. A székesfehérvári vállalat tavaly 15 százalékkal, 16,6 milliárd forintra növelte az árbevételét, üzemi eredménye pedig 134 millió forint volt. A cég egyre nagyobb hangsúlyt fektet a szolgáltatásokra, forgalmának 25 százaléka már e területről folyt be, és továbbra is úgy számol, hogy 2008-ra ez az arány egészen 50 százalékig emelkedik.
Amint a cég közleményéből kiderül: a hardver- és szoftverértékesítés 12,6 milliárd forintot hozott, amely 1,3 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. „Az Albacomp a napokban fogja legyártani a 300 000. számítógépet, amely a vállalatunk számára a stabilitás, a tartós piaci jelenlét és a hazai tulajdonú vállalatok piaci létjogosultságának a jelképe. Remélem, hogy ez a teljesítmény végre ráirányítja a kormány figyelmét arra, hogy a hazai tulajdonú vállalatok megrendeléseken keresztüli támogatása nem csupán rövid távú befektetés” – mondta Pukler Gábor, a vállalat vezérigazgatója. Az IDC adatai szerint a hazai piacon az Albacomp a PC- és a notebook-értékesítésben a 6., illetve 9. helyen áll.
A szolgáltatásokból befolyó árbevétel megközelítette a 4 milliárd forintot, azaz egy év alatt közel négyszeresére nőtt. Ez a fejlődési ütem azonban nem csupán rövid távú trend: a vállalat azt reméli, hogy tartani tudja a tavalyi évben megfogalmazott célkitűzését, amely a szolgáltatások részesedését a teljes forgalomból 50 százalékra növelné 2008-ra. A visszafogott kormányzati költések és a viszonylag kevés pályázati forrás miatt kieső forgalmat tavaly éppen a komplex szolgáltatások iránti növekvő igény ellensúlyozta – állítják.
A vállalat a 2007-es pénzügyi évre 20 százalékos növekedés mellett 19,8 milliárd forintos árbevételt és 500 millió forintos üzemi eredményt tervez. Ezen belül a szolgáltatásokból származó bevételek elérhetik a teljes forgalom 35 százalékát, azaz 7 milliárd forintot, a hardver- és szoftverértékesítés pedig 12,8 milliárd körül alakul majd.
Elégedett az Albacomp
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Albacomp
Azóta történt
-
E-közigazgatási rendszerintegrátorok klaszterben
Jelentős szereplőkkel megalakult az Első Magyar e-Közigazgatási Klaszter.
Mérleg 0
-
Ipari notebookokkal újít az Albacomp
A tajvani Getac termékeinek kizárólagos forgalmazási jogát nyerte el a székesfehérvári cég.
Mérleg 0
-
NETGEAR termékekkel nyert tendert az Albacomp
A Magyar Telekom tízezer darab NETGEAR vezeték nélküli hálózati eszközt vásárolt az Albacomptól.
Mérleg 2
-
Újabb kistelepülésekre visz internetet az Albacomp
A 2007 decemberében záruló projekt értéke nettó 110 millió forint.
Mérleg 8
Előzmények
-
WiMAX-ot visz a kistelepülésekre az Albacomp
Az újabb kistérségi beruházás nettó 339 milliót hoz a székesfehérvári vállalatnak.
Távközlés 4
-
Az Albacompnak 1,1 milliárdot hozott a széles sávú fejlesztés
A kistelepülések internettel való ellátását célzó GVOP-pályázatok kivitelezői tenderein jól szerepel a cég.
Mérleg 0
-
Országszerte kampányol a Vistával a Microsoft
A szoftvercég hazai leányvállalata egy roadshow-val népszerűsíti az új operációs rendszert.
Szoftver 10
-
Természetvédelmi informatikai rendszert épít az Albacomp
A székesfehérvári vállalat által elnyert projekt összértéke 176 millió forint.
Társadalom 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Garancia kérdés, fogyasztóvédelem
- Samsung Galaxy A34 - plus size modell
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- MIUI / HyperOS topik
- Mobil flották
- Honda topik
- Futás, futópályák
- Milyen TV-t vegyek?
- Dragon Age: Origins
- Motorolaj és szűrő topik
- További aktív témák...