A Nikon üzemi eredménye 19,8 milliárd jen (166,5 millió dollár) volt, szemben az egy évvel korábbi 5,9 milliárd jennel. A vállalat elsősorban a digitális kamerák iránt megnőtt keresletből profitált. A társaság üzleti éve márciusban zárul, és a tervek szerint 53 milliárd jen lesz az üzemi nyereség éves szinten, azaz 8 milliárd jennel több, mint egy évvel korábban. A jó vállalati számokat a piac is értékeli, ugyanis október és december között 30 százalékkal emelkedett a társaság részvényárfolyama.
Előzmények
-
A Sony rámozdul a dSLR-piacra
A digitális fényképezőgépek gyártásában szerzett tapasztalataiban bízva célozta meg a cserélhető objektíves apparátok piacának negyedét a japán vállalat.
Mérleg 0
-
Feladta a Konica Minolta
A japán vállalat egy évszázad után befejezi a fényképezőgépek gyártását, az üzletág egy részét a Sony veszi át.
Mérleg 0
-
Nikon: egy korszak vége
A japán gyártó is leáll a hagyományos filmes fényképezőgépek gyártásával, és a jövőben csak a digitális masinákra koncentrál.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Hegesztés topic
- antikomcsi: Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- Napelem
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Quake Live
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Vodafone mobilszolgáltatások
- További aktív témák...