Feladta a Konica Minolta

Nem csak az elemzőket, de a riválisokat is meglepte a Konica Minolta, amikor ma bejelentette, hogy teljesen kivonul a fényképezőgépek, filmek és fotópapírok piacáról. A nagy múltú japán vállalat – mely első kameráját 1903-ban dobta piacra – a döntés folyományaként világszerte 3700 dolgozóját teszi lapátra a jelenlegi 33 000-s állományból. A drámai bejelentés szerint a cég a kompakt – filmes és digitális – fényképezőgépek gyártását március 31-én befejezi, míg az üzletág tükörreflexes, cserélhető objektíves gépeket fejlesztő részlegét a Sony veszi át – hogy mennyiért, azt nem közölték a felek. A filmes részleg teljesen lehúzza a rolót, a piacon az Eastman Kodak és a Fuji mögött harmadikként jegyzett Konica Minolta 2007 márciusának végéig fokozatosan vezeti ki a piacról színes filmjeit és fotópapírjait.

A Reuters beszámolója szerint Fumio Ivai, a vállalat elnöke a kivonulásról hírt adó sajtórendezvényen elmondta: egyszer és mindenkorra le kívánta zárni az ügyet, hogy a vállalat a fontosabb területekre – színes fénymásolók, LCD kijelzők, orvosi műszerek és optikai eszközök – koncentrálhasson végre. A Konica Minolta novemberben arra figyelmeztetett, hogy az idei üzleti évben – mely március 31-én ér véget – 47 milliárd jenes (408 millió dolláros) csoportszintű veszteséget vár, mivel 90 milliárdot költött a termelés racionalizálására a hosszú ideje küszködő fotós üzletágakban. A teljes visszavonulás azonban mindenkit meglepett. A lépés egyben Ivai távozását is jelenti, őt Josikacu Ota alelnök váltja majd a vezető poszton.

A Konica Minolta még tavaly kötött megállapodást a Sonyval digitális tükörreflexes fényképezőgépek közös fejlesztéséről. A mostani ügylet után a Sony forgalmaz majd Maxxum/Dynax bajonettet használó gépvázakat és objektíveket, így a cég meglévő ügyfelei a jövőben is tudják majd használni lencséiket.

Azóta történt

Előzmények