A PeopleSoft-részvények 61 százalékát ajánlották fel eladásra a tulajdonosok az Oracle által kitűzött pénteki határidőig. Ha – amint azt az igazgatótanács javasolta – a papírok felét megtartották volna, az Oracle feladta volna az akvizíció tervét.
A PeopleSoft azonban továbbra is makacsul kitart az ellenséges szándékú felvásárlás elutasítása mellett. A vállalat igazgatótanácsa szombaton azt közölte, hogy az Oracle „legjobb és egyben végső”, részvényenként 24 dolláros ajánlata nem kielégítő, és ezt a legnagyobb részvénycsomagokat birtokló tulajdonosok is így látják. A tanács szerint a vállalat legalább papíronként 2 dollárral – összesen mintegy 800 millió dollárral – többet ér.
A tulajdonosok többsége azonban beérné az Oracle által felkínált összeggel is. Az akvizíciós szappanopera következő fejezetének középpontjában így az igazgatótanácsi befolyás megszerzéséért folytatott harc áll majd. A PeopleSoft jövő tavasszal választja újra a tanácsot, az Oracle-nek addig kell meggyőznie a részvényeseket saját jelöltjeinek alkalmasságáról.
Ám a PeopleSoft kezében is van még ütőkártya. Elővehetik például az ún. méregpirula-rendeletet, mely a kibocsátott részvények számának megkétszerezésével lehetőséget ad a vállalat számára egy ellenséges szándékú felvásárlás megakadályozására. Noha az Oracle a bíróságtól kérte ennek az érvénytelenítését, a tapasztalat azt mutatja, hogy a bírák nem szívesen nyúlnak hozzá a felvásárlásellenes belső intézkedésekhez.
A döntés ezért alighanem a tavaszi tanácsülésen születik meg. A PeopleSoft azt reméli, hogy az elemező várakozásokat messze felülmúló negyedéves eredményekkel tudja majd a maga pártjára állítani a tulajdonosokat, és így le tudja őket beszélni a papírok eladásáról.
Elkelhet a PeopleSoft
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Oracle
- PeopleSoft
Azóta történt
-
Negyedévente foltoz az Oracle
A kritikus programjavításokat három havonta, integrált csomagban adja ki a szoftvergyártó.
Szoftver 0
-
Az Oracle átvette a PeopleSoft irányítását
A PeopleSoft igazgatótanácsában többségi képviselethez jutott az Oracle.
Szoftver 0
Előzmények
-
A PeopleSoft nem adja magát
Elutasították az Oracle ötödik, végső felvásárlási ajánlatát is.
Mérleg 0
-
Utoljára emelte a tétet az Oracle
November közepére végleg eldőlhet, hogy elkel-e a PeopleSoft.
Mérleg 0
-
Egy lépéssel közelebb a PeopleSofthoz az Oracle
Egy bírósági döntés szerint nem lenne versenyellenes az Oracle bevásárlása.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Mikrotik routerek
- Fotók, videók mobillal
- Padavan firmware
- Nikon DSLR topik
- Horgász topik
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- World of Tanks - MMO
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Samsung Galaxy Tab S6 Lite 2024 - a visszatérő
- További aktív témák...