A növekvő bérek és a sikeresebb kisvállalkozások erősítették az asztali gépek, noteszek és x86-os kiszolgálók piacát Közép- és Kelet-Európában. Az IDC adatai szerint 2003-ban a teljes értékesítés darabszám szerint 22,7% százalékkal, érték szerint pedig 17,3%-kal emelkedett. Oroszország részesedett az eladott darabszám több mint a feléből, míg a régió három legnagyobb piaca, Oroszország, a Cseh Köztársaság és Lengyelország együtt e mennyiség több mint 70%-át tudhatta magáénak. Az IDC Central and Eastern Europe Personal Computing 2004-2008 Forecast and 2003 Vendor Shares című új tanulmánya szerint a NATO- és az EU-bővítés erős húzóerőt jelentett a PC-eladásokban, főként a nemzetközi normákhoz idomuló kormányzati és oktatási szektorban volt látványos a növekedés.
2003-ban az asztaliszámítógép-eladások domináltak régiónkban: a csökkenő áraknak köszönhetően egyre szélesebb felhasználói kör számára váltak elérhetővé e modellek, miközben a teljes piac érték szerint is dinamikusan nőtt, mivel a notebookeladások megugrása ellensúlyozta az asztali gépek árcsökkenését. Bár a notebookok csak mintegy 10%-át tették ki az összes darabszámnak (az x86-os szerverek pedig csak alig több mint 2%-át), majdnem 20%-át adták a teljes piac értékének. "A kisebb vállalkozások egyre inkább felismerik a mobilitás előnyeit, és felszerelik kisebb beosztásban lévő alkalmazottaikat is notebookokkal" – mondta Roman Maceska, az IDC CEMA senior kutatási menedzsere. "Ez különösen igaz az olyan érettebb piacokra, mint a cseh, a horvát és a lengyel."
Az IDC tanulmánya szerint ugyanazok a tényezők, melyek a nagyobb asztaligép-eladásokhoz vezettek, erősítették a notebookeladásokat is: ezek a technológiai fejlesztések és az erősödő árverseny. A megnövelt akkumulátoridő, a nagyobb adatfeldolgozási képesség és a vezeték nélküli eszközök biztonságának a növelése szintén segítette ezt a piacot.
A gyártók versenyében az első helyen a Hewlett-Packard végzett a közép- és kelet-európai régióban. A HP erős csatornahálózatának köszönhetően a legtöbb helyi piacon jelen van, teljes megoldásokat hirdető agresszív stratégiájával pedig biztosította első helyét mind a három fenti termékkategóriában. Oroszország és Ukrajna kivételével a HP első vagy második helyen áll mind az asztaligép-, mind pedig a notebookeladási listákon az egyes országokban. Az x86-os szerver szegmensben a HP végzett az első helyen minden országban, kivéve Ukrajnát. "A HP régiónkban elért sikere meggyőző, de a jövőre nézve bizonytalan. A múlt évben ugyanis a helyi összeszerelők megszerezték a teljes PC piac több mint 80%-át régiónkban, sőt megjelentek a notebookpiacon is, ami azt jelenti, hogy a piac dinamikája valószínűleg változni fog az elkövetkező néhány évben" – mondta Maceska.
2003-ban e helyi cégek a legjobb ötből négy helyet mondhattak magukénak a bolgár, a román és az orosz PC-piacon is, míg Ukrajnában nem akadt kihívójuk. Bár ez részben magyarázható az asztali számítógépek dominanciájával, a földrajzi helyzet is fontos szerepet játszik ebben. "A márkás gyártóknak általában inkább régiónk nyugati részeiben vannak jól kiépített csatornáik " – mondja Maceska. "Ez a magasabb jövedelmi szintekkel, a fejlettebb infrastruktúrával, és a régebb óta meglévő helyi képviselettel, valamint e fejlettebb régiókra koncentráló marketingtörekvésekkel magyarázható."
Fellendülőben régiónk PC-piaca
- Írta: Barna József
- Forrás: PROHARDVER!
Azóta történt
-
Lassuló PC-eladások
A Gartner szerint a második félév az idén sem lesz erősebb, mint általában.
Mérleg 0
Előzmények
-
Az IBM továbbra is vezet a szerverpiacon
A UNIX-, a Linux- és a blade-szerverek szegmensében jelentősen nőtt az IBM árbevétele.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Redmi Watch 4 - olcsó hús, sűrű a leve
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- AMD Navi Radeon™ RX 6xxx sorozat
- Politika
- Azonnali alaplapos kérdések órája
- Már nem hisz a nagy európai EV-forradalomban a Ford
- További aktív témák...