Folytatódik a Sulinet Expressz

A Sulinet Expressz programot felügyelő projekttanács múlt hét végi ülésén arról döntött, hogy június 30-án megszűnik az első és második pályázat során kötött beszállítói keretszerződések hatálya, és egyben meghirdette a program harmadik pályázatát, mely a felhasználók érdekeit védve a korábbiaknál szigorúbb feltételeket szab a részt vevő számítástechnikai cégek számára. Az adókedvezmény a jövőben is megmarad, ám azt egyelőre nem tudni, hogy a változik-e – és ha igen, miként – a megvásárolható termékek köre – ezek listáját május 10-én teszik közzé.

Az új kiírás szerint a Sulinet Expressz programban való részvételre nem pályázhatnak azok a cégek, melyeket a korábbi programokból kizártak, és további szigorítás, hogy a pályázóknak legalább 100 kiskereskedelmi értékesítési pontot magában foglaló hálózatot kell bemutatnia. Az utóbbi feltétel azt hivatott biztosítani, hogy a felhasználók a lakóhelyükön vagy ahhoz közel szerezhessék be a program keretében kínált számítástechnikai eszközöket, és intézhessék az azokkal kapcsolatos szervizteendőket. Szintén elvárás, hogy a vásárlók számára több banki hitellehetőséget kell felajánlani.

Továbbra is kötelező magyar nyelvű használati utasítást mellékelni a termékekhez, és annak legalább olyan részletességűnek kell lennie, mint amilyen a gyártó által adott útmutató – ha van ilyen. Az elbírálás során kiemelt prioritás kapnak a résztvevők által vállalat szavatossági és jótállási feltételek is.

Azóta történt

Előzmények