Megduplázza a dolgozók fizetését a Foxconn

Ma a vállalat kérésére felfüggesztették a Foxconn International Holdings részvényeinek adásvételét a hongkongi tőzsdén. A világ legnagyobb elektronikai gyártójaként ismert, tajvani központú cég – melynek papírjai a kereskedési nap kezdetén zuhanni kezdtek – ezt követően egy újabb jelentős mértékű béremelést jelentett be. Erre csupán néhány nappal azt követően került sor, hogy a cég ígéretet tett arra: július 1-jétől 30 százalékkal növeli a kínai üzemeiben dolgozó szakmunkások fizetését. Azt, hogy az újabb, ezúttal 66 százalékos béremelés fedezetét miből teremtik elő, a vállalatvezetés nem árulta el, de a nyilatkozatokból az olvasható ki, hogy azt részben az ügyfelekkel fizettetik majd meg.

A cég azt követően határozta el magát a lépésre, hogy az összesen 420 ezer embert foglalkoztató sencseni (Shenzhen) gyárkomplexumában az idén 13 dolgozó kísérelt meg öngyilkosságot, közülük tíz sikerrel. A tragédiák nemcsak a helyi, de a nemzetközi média figyelmét is ráirányították a többek között az Apple, a Dell és a Hewlett-Packard megrendelésére is dolgozó cégre, amely május végén a sajtó képviselői előtt is megnyitotta az üzemek kapuit, hogy meggyőzze a közvéleményt: nem a munkakörülmények felelősek az öngyilkosságok elszaporodásáért.

Pedig a kritikák szerint a gyártósorok mellett dolgozók általában 130 amerikai dollárnak megfelelő jüant keresnek egy hónapban, ami a helyi minimálbérnek felel meg. Az alacsony fizetések miatt sokan vállalnak a heti 40 kötelező munkaórán felül túlórát is, amiért több pénz jár, holott a monoton munkát végző dolgozókra a termelési kvóták teljesítése miatt folyamatosan nagy nyomás nehezedik, katonai szigor uralkodik a gyárakban, és a munkásszállók is túlzsúfoltak.

A vállalat a bírálatokra válaszul a múlt héten közölte: július 1-jétől 30 százalékkal megemeli az üzemi szakmunkások fizetését, ma pedig további, 66 százalékos béremelést helyezett kilátásba október 1-jétől. Ez utóbbi azonban csak akkor jár, ha az alkalmazottak megfelelnek a három hónapos próbaidőszakban.

Az emeléssel a gyártósoron dolgozók havi bére 1200 jüanról 2000 jüanra nő majd októbertől, ez több mint kétszerese a jelenlegi fizetésüknek – ennyi pénzt ma hetente 6 napot és napi 12 órát dolgozva tudnak megkeresni. A vállalat reményei szerint a lépésnek köszönhetően jelentősen csökken majd a túlórát vállalók és emiatt túlterhelt alkalmazottak száma. A Foxconn szóvivője a Financial Times-nak nyilatkozva arra utalt, hogy a béremelés költségeit részben a megrendelőkre terhelik majd.

Azóta történt

Előzmények