A Google értékesebb, mint a Microsoft

Tegnap a Google piaci értéke a Microsofté fölé nőtt, amivel a keresővállalat a világ tőzsdére bevezetett technológiai társaságainak e mutató alapján felállított rangsorában a második helyre lépett előre. A Google részvényei közel 1 százalékos emelkedés után 761,78 dolláron, míg a redmondi szoftvercégé szerény csökkenés után 29,49 dolláron zártak hétfőn a Nasdaqon, ezúttal ez az enyhe, ellentétes irányú árfolyammozgás elég volt a helycseréhez. A nap végére a Google piaci kapitalizációja 249,1 milliárd dollárra nőtt, ami 2 milliárd dollárral haladta meg a Microsoft értékét.

A Google részvényei szeptember közepe óta történelmi rekordmagasságokban járnak, az árfolyam a vállalat 2004-es tőzsdei bevezetése óta sosem volt ilyen közel a 800 dolláros szinthez. A Forbes számításai szerint Larry Page vezérigazgató vagyona a tegnapi részvénymozgásnak köszönhetően 187 millió dollárral gyarapodott, miközben Bill Gatesé 124, Steve Ballmeré pedig 108 millió dollárral csökkent.

A számoknak mindig szimbolikus jelentőséget is tulajdonító elemzők szerint a történelmi előzés annak az iparági trendnek a következménye, melyben az egykor a windowsos PC-kkel és szoftverekkel egyenértékű számítógépes világ elmozdul az online, felhőből kiszolgált számítástechnika felé.

A Google ma már nemcsak a keresőpiacon vezető (az Egyesült Államokban e szegmensben 66 százalékos részesedéssel magasan első), hanem a világ legelterjedtebb mobiltelefonos operációs rendszerének gyártója is. A várakozások szerint az idén a cég szolgáltatásai a Facebookot megelőzve a világ első számú online hirdetési platformjaivá válnak.

A Google-t a tőzsdére bevezetett technológiai vállalatok rangsorában az Apple előzi meg, mely – jelenleg 618,1 milliárd dolláros kapitalizációjával – a világ legértékesebb részvénytársasága is egyben. A cupertinói megavállalat négy és fél évvel ezelőtt lépte át a 100 milliárdos határt, és 2010 óta döntögeti az új csúcsokat a tőzsdén. Az Apple 2010 májusában 222 milliárd dolláros értékig nőtt, amivel 20 év után először ismét megelőzte az akkor 219 milliárdosra taksált Microsoftot, és akkor vált a világ legértékesebb technológiai vállalatává.

Azóta történt

Előzmények