Aggódnak a Tesla árcsökkentései miatt

Hiába szállított le rekordmennyiségű autót a Tesla, a befektetők a haszonkulcs miatt aggódnak, ez a tőzsdei árfolyamon is meglátszott.

Az idei első negyedévben rekordmennyiségű járművet tudott leszállítani a Tesla, konkrétan 422 875 darabot, ami 4 százalékkal magasabb, mint az előző negyedévben. Erre azután került sor, hogy januárban az árakat akár 20 százalékkal is csökkentették. Emiatt pedig aggódnak a befektetők.

Az aggodalmak hatása pedig az, hogy hiába a rekord, a hír hatására 7 százalékkal csökkent már a hét elején a Tesla tőzsdei árfolyama, ugyanis a befektetők a haszonkulcsot féltik az agresszív árcsökkentések fényében, amik csak visszafogott növekedést hoztak a negyedéves szállítások terén.

Sok elemző szerint érdekes kérdés, hogy lesznek-e újabb árcsökkentések azért, hogy elérjék Musk céljait, vagyis, hogy idén 2 millió járművet szállítsanak le. A gond pedig az, hogy ha az árcsökkentés használ is, azt nem lehet a végtelenségig fokozni, ismételni. A célok így nehezen lesznek elérhetőek, ami az elemzők szerint rossz hatással lesz a cég piaci értékelésére, főleg úgy, hogy az ellátási és logisztikai gondok még mindig nem szűntek meg.

A Tesla hazai piacán jelentős eladásnövekedést ért el egyébként a GM, a Mazda, a Honda és a Hyundai is, az EV-startupok (Rivian, Lucid) és a Ford azonban megszenvedték a Tesla árháborúját.

Elemzői vélemények szerint a Tesla célszámai érdekében elengedhetetlen az újabb árcsökkentés, ami viszont a haszonkulcs rovására megy, a Teslánál és az egész szektorban. Mások szerint az alapanyagárak gyors zuhanása jócskán mérsékli a gyártási költségeket, így a két trend kiegyenlíti egymást.

Ha pedig Tesla-aggodalom, akkor Németorszzágban a vzbv fogyasztói csoport beperelte a Teslát, amely kifelejtett egy fontos dolgot a reklámokból, de most pótolta: az autó környezetét rögzítő sentry móddal a tulajdonos megszegheti a helyi adatvédelmi törvényeket.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Tesla

Azóta történt

Előzmények