Új vezető a magyar HP-nál


Miskei Gábor

A cég mai közleménye szerint Miskei Gábort nevezték ki a HP képalkotási és nyomtatási üzletága (IPG) hazai vezetőjének. A tizenöt éves HP-s múlttal rendelkező szakember jól ismeri a területet, ugyanis eddig a tintasugaras nyomtatási megoldások üzletágának értékesítési igazgatójaként tevékenykedett. A szakembert azt követően nevezték ki a pozícióra, hogy a területet eddig irányító Czinege László az IPG-üzletág szaúd-arábiai vezetője lett.

Miskei Gábor a moszkvai Mengyelejev Vegyipari Műszaki Egyetemen végzett, majd egy pennsylvaniai nemzetközi távoktatási képzésben üzleti szakirányú oklevelet szerzett. Karrierjét vegyészmérnökként kezdte a Magyar Alumíniumipari Trösztnél, majd néhány év távközlési tapasztalatszerzés (DND Telecom Kft.) és műszaki fogyasztási cikkek forgalmazása (Sony Hungária Kft.) után került a HP-hoz. „Köszönöm Gábornak előző munkakörében eltöltött nyolc sikeres évét, kívánom, hogy új pozíciójában is hasonló elévülhetetlen érdemeket szerezzen” – nyilatkozta Miskei Gábor kinevezésekor Kevin Kearney, a HP IPG-üzletágának CEE-régióért felelős alelnöke.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP

Azóta történt

Előzmények