A HP felvásárolja a Palmot

Palm Pre
Palm Pre: a siker elmaradt

A Hewlett-Packard tegnap bejelentette, hogy körülbelül 1,2 milliárd dollár készpénzért felvásárolja a Pre és Pixi okostelefonokat gyártó, ám az utóbbi időben a termékei iránt a fogyasztók érdeklődését felkelteni gyakorlatilag képtelen Palmot. Az akvizícióval a HP megvetheti a lábát e rendkívül dinamikusan bővülő szegmensben, ráadásul kulcsfontosságú mobiltechnológiai szabadalomportfólióhoz és egy fejlett operációs rendszerhez jut, a Palm márka mögé pedig odaállíthatja kiterjedt értékesítési hálózatát és marketinggépezetét.

Mark Hurd, a HP 2005-ben kinevezett vezérigazgatója jellemzően felvásárlásokkal bővítette a vállalat portfólióját a PC- és nyomtatóbiznisznél nagyobb jövedelmezőséget biztosító területeken. Az okostelefonok szegmense is ilyen: az iSuppli előrejelzése szerint e termékkör globális forgalma az idén 36 százalékkal, 247 millió darabra nő.

És bár igaz, hogy a HP jelenleg is gyárt ilyen készülékeket, ezekkel nem volt képes áttörést elérni. A Windows operációs rendszert futtató és elsősorban üzletembereknek szánt iPaq modellek részesedése a piacon jelenleg 0,1 százalékos, és folyamatosan csökken. Míg három éve az iPaq-üzletág árbevétele több mint félmilliárd dollár volt, tavaly már csak 172 millió, a legutóbbi negyedévben pedig mindössze 25 millió, 56 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A Palm számai is hasonló lejtmenetről tanúskodnak. A sunnyvale-i központú vállalat márciusban arra figyelmeztetett, hogy a negyedéves forgalma nem fogja elérni a Wall Street által prognosztizált szint felét sem; egyesült államokbeli piaci részesedése pedig egy év alatt közel a felére csökkent. A cég a hónap elején már aktív vevőkeresésbe kezdett, sajtóértesülések szerint az érdeklődök között volt a HP mellett a Lenovo, a Dell és a tajvani HTC is.

„Két rosszból próbálnak valami jót csinálni” – summázta az akvizíció lényegét a Bloomberg által megkérdezett egyik elemző. A HP mindenesetre azt tervezi, hogy felturbózza a Palm 190 millió dolláros éves K+F keretét, és látványosan megerősíti a Palm termékek értékesítési és marketingtámogatását. Ehhez az erőforrás kétségtelenül adott: a PC-gyártó 13 milliárd dolláros készpénzállománnyal és 24 ezer fős értékesítési csapattal rendelkezik. A HP egyben közölte: széles körben tervezi a webOS felhasználását, nemcsak okostelefonokban, hanem táblagépeiben is.

Elemzők ugyanakkor rámutatnak: ahhoz, hogy a HP akvizícióval feltámasztani tervezett smartphone-üzletága valóban feltámadjon, szükség lesz a készülékekhez írt alkalmazáskínálat drasztikus bővítésére is. E tekintetben a Palm tekintélyes lemaradásban van az Apple mögött, de még a Google Android mögött is.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP
  • Palm

Azóta történt

  • Új vezető a magyar HP-nál

    Miskei Gábor lett a HP képalkotási és nyomtatási üzletágának vezetője.

  • HP: beindult a biznisz

    Végre a vállalatok is vásárolnak, mondja a legnagyobb PC-gyártó. Itt a második negyedéves jelentés erős számokkal.

  • Tehéntrágyára alapozza új adatközpontját a HP

    A HP Labs tehéntrágyából nyert energiával táplált adatközpontot tervez, mivel kutatásaik szerint fenntartható IT-ökoszisztémát lehet kialakítani a tehenészetek szervesanyag-hulladékának felhasználásával.

Előzmények