Megint rekordot döntött az Intel

Paul Otellini
Paul Otellini (Fotó: Intel)

„2010 az Intel történetének legjobb éve volt. Azt gondoljuk, hogy 2011 még jobb lesz” – tette világossá tegnap Paul Otellini vezérigazgató, hogy nemcsak a számok, de saját meglátása szerint is jó úton jár a vállalat. A chipgyártó a tőzsdezárás után publikálta negyedik negyedéves gyorsjelentését: minden fontos mutató házi csúcsot döntött, és az első negyedéves prognózis is magabiztosságot sugall.

A december 25-én zárult trimeszterben az árbevétel 11,46 milliárd, a nettó nyereség pedig 3,39 milliárd dollár volt, 8, illetőleg 48 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. Az év egészében a vállalat forgalma 24 százalékkal, 43,6 milliárd dollárra, nettó profitja pedig 167 százalékkal, 11,67 milliárd dollárra nőtt. A negyedéves számok esetében a piac mindkét mutató valamivel alacsonyabbra várta. Szintén csúcsot döntött 67,5 százalékkal a bruttó nyereséghányad, azaz a gyártási költségek levonása után megmaradó bevétel.

A rekordforgalom javarészt annak köszönhető, hogy a vállalatok hosszú kivárás után rászánták magukat a számítógépes eszközpark – szerverek és dolgozói munkaállomások – frissítésére. A kiszolgálókba szánt processzorokért felelős adatközpont-üzletág éves összevetésben 27 százalékkal, 2,17 milliárd dollárra növelte árbevételét, míg a PC-s részlegnél a bővülés 8 százalékos volt.

A fogyasztói szegmensben láthatóan visszafogottabb volt a kereslet, amit a szakértők részben az európai gazdasági bizonytalansággal, részben a táblagépek hirtelen népszerűségével magyaráznak – az Apple iPadhez hasonló tabletek piacáról tavaly az Intel teljesen lemaradt. A lassulás jól látható akkor, ha az adatokat a korábbi, harmadik negyedéves számokkal vetjük össze: míg a szerverchipek forgalma 15 százalékkal nőtt, a PC-s processzoroké nem változott, ahogy a külön kategóriaként számon tartott Atom chipeké sem.

A Bloomberg által megkérdezett elemző viszont erre csak legyintett. „Az emberek jó része annyira a fogyasztói oldalra, a telefonokra és a tabletekre koncentrál, hogy közben elfelejti: a hatalmas szerverparkok gépeiben javarészt az Intel chipjei dolgoznak” – magyarázta.

Noha az első negyedév hagyományosan gyengébb, az Intel ezúttal hasonlóan erős árbevételt – 11,1–11,9 milliárd dollárt – vár, mert bízik a múlt héten bemutatott új, Sandy Bridge kódnevű processzorgeneráció sikerében. 2011 egészére 10 százalékos forgalomnövekedéssel számolnak – mondta Otellini.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények