Németországba kerülhet az Intel európai megagyára

A jelentések szerint eközben az Intel és Olaszország egy 9 milliárd dolláros chipgyárról egyeztetnek.

Az ügyben jól értesült források szerint az Intel és Olaszország már egyre komolyabb megbeszéléseket folytatnak egy várhatóan 8 milliárd euró (9 milliárd dollár környéke) értékű befektetésről, ami fejlett chipgyár építésére vonatkozik. Ezt az összeget az építés megkezdésétől számított 10 éven belül tervezik elkölteni. A tárgyalások állítólag meglehetősen összetettek, az olaszok pedig konkrét terveket várnak az Inteltől, mielőtt munkahelyekről és energiaköltségekről tárgyalnának.

Ezzel az üzlettel az Intel 80 milliárd eurós keretének 10 százalékát foglalná le Olaszország – ennyit tervez a következő évtizedben Európában gyártáskapacitás növelésére költeni az Intel, elkerülendő a jövőbeli hiányokat. Az olaszok egyébként még áprilisban állították meg egy helyi, félvezetőgyártáshoz eszközöket készítő cég kínai felvásárlását.

Az Intel tervei szerint állítólag Németországba kerülne a cég európai megagyára, bár ennek megszerzésére még Franciaország is esélyes jelenleg. Az Intel megerősítette, hogy továbbra is konstruktív befektetési megbeszéléseket folytatnak számos kormányzattal az EU-ban. Részleteket nem árultak el, tárgyalások ugyanis folyamatban vannak és bizalmasok.

Pat Gelsinger, az Intel ügyvezetője korábban azt mondta, már 2022 elején szeretné bejelenteni, hol épülnek új chipgyárak Amerikában és Európában.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények