Az Intel „stratégiai bejelentést” tesz hétfőn

Pénteken tették közzé, hogy a világ legnagyobb chipgyártója, az Intel, valamint a világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója, a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC) hétfőn közös sajtótájékoztatót tartanak, melyen „stratégiai bejelentést” tesznek.

Az Intel részéről Sean Maloney értékesítési vezető, illetve Anand Chandrashear, a cég Ultra Mobility csoportjának (ide tartoznak az Atom processzorok is) általános igazgatója vesz részt a vállalat Santa Clara-i központjában tartandó sajtótájékoztatón, míg a TSMC Rick Tsai elnök-vezérigazgatót, valamint Jason Chen értékesítési alelnököt delegálja.

Mivel semmi egyéb információ nem szivárgott ki, ezért a sajtó és a szakemberek vadul találgatnak, hogy vajon miféle együttműködési megállapodást jelentenek be a cégek képviselői. Az Intel januárban közölte, hogy több gyárát is bezárja, körülbelül 6000 főt bocsátanak el a túlélés érdekében, ugyanakkor azt is hírül adták, hogy a következő két évben 7 milliárd dollárt költenek a 32 nanométeres chipek gyártókapacitásának kiépítésére és bővítésére.

Az Intel hagyományosan és állhatatosan ragaszkodik a processzorok saját gyártásához, ám szóvivőjük szerint bizonyos folyamatokat (chipsetek és wifieszközök esetében) mégis kiszerveztek már, többek között a TSMC-hez.

A válság hatására a mikro- és nanoelektronikai cégek mind nagyobb érdeklődést mutatnak a költségtakarékos előállítási stratégiák iránt, ennek egyik módja a bérgyártás. „Fabless”, illetve „fablite” az a chiptervező vállalat, amelyik szerződéses félvezetőgyártókra bízza a gyártást, mert maga egyáltalán nem, vagy csak korlátozott mértékben rendelkezik gyártósorral. Jó példa erre az NVIDIA, amely többször nyerte már el a Most Respected Public Fabless Company díjat, s ebbe az irányba mozdult el a közelmúltban az AMD is.

Azóta történt

Előzmények