Interneten is benyújtható védjegykérelem – elméletben

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény szerint a közigazgatási eljárásokban biztosítani kell az elektronikus ügyintézés lehetőségét az állampolgárok számára. Ennek szellemében a mai naptól a védjegybejelentések benyújtására is lehetőség van elektronikusan. A kormány szerint a hagyományos ügyintézéssel szemben ez esetben is számos előnye van az elektronikusnak. Mint a kormányszóvivő közleménye fogalmaz: „Az elektronikus űrlap segítséget nyújt abban, hogy a kérelmeket hiánytalanul, szabályszerűen töltsék ki. Ezzel az ügyfél nemcsak a kérelem benyújtásakor takarít meg időt, de a Magyar Szabadalmi Hivatal (MSZH) is gyorsabban tudja majd elbírálni a bejelentéseket.”

Az említett elektronikus űrlapok azonban egyelőre sem az MSZH honlapján, sem a kormányzati portálon nem érhetők el, pedig a vonatkozó kormányrendelet szerint e két oldalon lehet január 1-jétől benyújtani a védjegybejelentéseket. Az előbbi „elektronikus ügyintézés” aloldala láthatóan még nem lett frissítve az idén, és csupán a személyes ügyintézéshez szükséges dokumentumok letöltését teszi lehetővé Microsoft Word vagy PDF formátumban – ezek még nem a beígért interaktív űrlapok. A hivatalnál megpróbáltunk felvilágosítást kérni az elektronikus ügyintézés beindításával kapcsolatban, de hírünk írásának idején már nem tudtunk informálódni.

A szabadalmi bejelentések elektronikus úton történő benyújtására januárban még nem, csupán július 1-jétől nyílik lehetőség.

Azóta történt

Előzmények