A VT-Soft Kft. tizenöt év alatt tizenkétszeresére növelte árbevételét, az idén 1,2 milliárd forintos forgalomra számítanak, amely 30 százalékkal haladja meg a tavalyi értéket - írta a prim.hu. A társaság főként humán ügyviteli, rendszermenedzsment, önkormányzati, gazdálkodási, továbbá integrált vállalatirányítási szoftverek fejlesztésével foglalkozik. A cég programozói a HP alvállalkozóiként fejlesztették ki az egységes magyar munkaügyi adatbázis (EMMA) szoftverét is.
Azóta történt
Előzmények
-
Gondolatok eMagyarországról
A közigazgatás hatékonyságának növekedése hozhatja vissza a beruházott összegeket.
Társadalom 0
-
Magyarország és az e-gazdaság
Magyarország a középmezőny tetején található a világ országai között.
Társadalom 3
-
Hosszú menetelés lesz az EU IT-piaca felé
Hátulról a negyedik helyről indulunk az eladott új PC-k alapján készült országrangsor alapján.
Társadalom 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Politika
- Windows 10
- Samsung Galaxy S22 Ultra - na, kinél van toll?
- PlayStation 5
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Autós topik
- Milyen notebookot vegyek?
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Amlogic S905, S912 processzoros készülékek
- További aktív témák...