Jövő héten indul a harc a digitális frekvenciákért

Május 15-én kezdődik Genfben a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) Regionális Távközlési Értekezletének utolsó fordulója, amely véglegesíteni fogja a földfelszíni digitális frekvenciatervet. A június közepéig tartó értekezlet annak a két éves nemzetközi tervezési folyamatnak a lezárása, melyben mintegy 110 ország vett részt az európai, afrikai, illetve az ázsiai régió képviseletében. Magyarországot az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és a Nemzeti Hírközlési Hatóság fogja képviselni, hiszen ez a két szervezet végezte az előkészítő munkákat is. Az értekezlet jelentőségét mutatja, hogy egy olyan frekvenciatervet fog véglegesíteni, amelyhez hasonló nemzetközi egyezmény utoljára 45 éve született.

A genfi tárgyalásokon kiélezett versenyre lehet számítani, mivel minden ország szeretne több frekvenciát megszerezni, hogy olcsóbbá és gyorsabbá tehesse a digitális átállást. A teljes lefedettség eléréséhez már most meg kell egyezni a szomszédos országokkal. Jelenleg egy 70 százalékos, egy 50 százalékos, valamint az ország középső részén egy 30 százalékos lakossági lefedettséggel rendelkező multiplex áll rendelkezésre, további multiplexek csak az analóg hálózatok leállítása után helyezhetők üzembe. Hazánk célja Genfben 6-8 multiplex kiépítéséhez szükséges frekvencia megszerzése.

A svájci értekezleten dől el, hogy milyen frekvenciák fognak rendelkezésre állni a párhuzamos analóg szolgáltatás lekapcsolása előtti időszakban a digitális szolgáltatások elindításához, és az is, hogy milyen frekvenciákat használhatunk majd az analóg szolgáltatás 2012-es lekapcsolását követően.

Az átállással jelentősen bővül majd az audiovizuális szolgáltatásválaszték, gyorsabban terjednek az információs szolgáltatások, és liberalizálódik a médiapiac is. A folyamat minden magyar háztartást érint: a bővebb kínálatú és jobb minőségű szolgáltatásokat digitális set-top boxok vagy új TV-készülékekkel lehet majd elérni.

Azóta történt

Előzmények

  • Kiválaszthatjuk a legjobb szolgáltatót

    A Nemzeti Hírközlési Hatóság új portálján mindenki megtalálhatja, hogy lakóhelyén ki kínál széles sávú internetet.

  • Széles sávban dupláztunk

    A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) megvonta az idei év mérlegét.