Ingyenes lesz a digitális tévézés?

A következő évtizedben tovább erősödik a verseny a földfelszíni, a műholdas és a kábeles televíziós műsorterjesztés között, s ennek során a következő 2-3 évben a földfelszíni technológia veszít pozíciójából, de még így is a háztartások egyharmadát szolgálja ki – mondta László Géza, az Antenna Hungária Rt. vezérigazgatója kedden Tihanyban, a Média Hungary 2006 konferencián.

A vezérigazgató kiemelte, hogy szerintük ingyenes hozzáféréssel kellene megalapozni a magyarországi digitális földfelszíni televíziós műsorterjesztést, de később a vegyes modellnek (vagyis az ingyenes és fizetős csatornák egyidejű megjelenésének) is lesz létjogosultsága. Tisztán fizetős csatornákkal ugyanakkor nem érdemes elindulni, ezt az angol példa is igazolja.

A jelenlegi tervek szerint Magyarországon 2-3 úgynevezett multiplex keretében indulna el a földfelszíni digitális műsorszórás. Magyarország összesen nyolc ilyen multiplexet szeretne megszerezni – ebből 5 már most biztosítottnak látszik – a frekvenciák kiosztásról folyó genfi konferencián, ennek köszönhetően ugyanis 40 televíziós csatorna működésére nyílna lehetőség. László Géza szerint az első multiplexet a közszolgálati és a nagy országos kereskedelmi csatornáknak kellene birtokba venniük, a másodikat pedig a mobil digitális televíziózásra lehetne felhasználni.

Azóta történt

Előzmények