Felgyorsították az Apple iPhone-ok betiltását

A kínai kormány tagjait már korábban is megkérték, hogy ne használjanak Apple iPhone-okat, de a jelentések szerint az ország kormányzatán és állami cégein belül most felgyorsult az iPhone-ok betiltása.

Kína alapvetően még több Apple-t és befektetést szeretne, a cupertinói cég azonban több lábon állna, ezért a gyártást és az akkumulátorokat is egyre nagyobb arányban költözteti Vietnámba és Indiába. Eközben viszont Kínában is hatalmas aggályok merülnek fel az adataik begyűjtése kapcsán, és már korábban voltak olyan jelentések, hogy kormányzati szinten elkezdték betiltani az Apple iPhone-okat.

Akkor a nagy médiavisszhangra válaszul Kína közölte, hogy nincs iPhone-tilalom. A Bloomberg most azonban arról számolt be, hogy valójában van, sőt, felgyorsult az Apple mobilok betiltása: egyre több kínai hatóságnál és állami hátterű cégnél kérik meg a dolgozókat, hogy ne vigyenek be a munkahelyükre Apple márkájú mobilokat, de más külföldi eszközöket sem.

Érdemes megjegyezni, hogy ez a folyamat nem új, Kína több mint egy évtizede igyekszik csökkenteni a függőségét a külföldi technológiáktól, így az állami cégeket és a bankokat és arra kérték már, hogy helyi szoftverekre váltsanak, továbbá a hazai chipgyártást ösztönzik.

A Bloomberg szerint az iPhone-tilalom kapcsán számos állami cég és kormányzati részleg értesítette a múlt hónapban a dolgozókat Kínában arról, hogy csak kínai gyártású mobilt vihetnek magukkal a munkába. Erre még a kisebb településeken is sor került állítólag.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények