A héten lezárulhat az Intel elleni eljárás

A héten megállapodás születhet az Intel és az ellene vizsgálatot folytató Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) között – jelentette ma bennfentes forrásokra hivatkozva a Reuters. A hírügynökség úgy tudja, hogy a chipgyártó és az Egyesült Államok fogyasztóvédelmi és versenyhatóságaként működő szervezet jogászai már rögzítették az egyezség feltételeit, és a hatóság öttagú tanácsának péntekig kell döntenie arról, hogy jóváhagyja-e azokat.

A név nélkül nyilatkozó források szerint a megállapodás a grafikus processzorok piacára is kiterjesztené azokat az értékesítésetikai vállalásokat, melyeket az Intel az Advanced Micro Deviceszel (AMD) tavaly novemberben tető alá hozott „békeszerződésben” tett, és szabályozná a mennyiségi kedvezmények nyújtását. Az FTC bírságot nem fog kiszabni a chipgyártóra.

Az Intel szóvivője a Reutersnek megerősítette a tárgyalások tényét, de az értesülést nem kommentálta, ahogy elzárkózott a nyilatkozattételtől az FTC is.

Amint arról beszámoltunk, a hatóság tavaly december közepén jelentette be, hogy vádat emel az Intel ellen a trösztellenes és fogyasztóvédelmi törvények megsértése miatt. Az FTC a rekordösszegű bírság kiszabásával zárult európai uniós, a New York-i és más vizsgálatok során felmerültekhez részben hasonló vádakat fogalmazott meg. Többek között azt állítja, hogy az Intel egy évtizeden keresztül kedvezményekkel jutalmazta és zsarolta a legnagyobb PC-gyártókat – például a Dellt, a Hewlett-Packardot és az IBM-et – azért, hogy azok a rivális gyakran versenyképesebb chipjeit ne használják fel.

De a beadványban új vádpontok is megjelentek. Például a hivatal szerint az Intel úgy tervezte meg és fejlesztette ki a processzorain futó szoftverek lefordítására használható compilereket, hogy azok kifejezetten hátrányosan különböztessék meg a rivális chipeket. E törvényellenes taktikákat alkalmazva sikerült a vállalatnak megőriznie monopóliumát a CPU-piacon abban az időszakban is, amikor a konkurens termékei különbek voltak. Az FTC szerint hasonló piaci magatartást tanúsít az Intel a grafikus processzorok (GPU) gyakorlatilag háromszereplősnek mondható piacán is, és fennáll a veszélye annak, hogy e törvénytelen gyakorlattal e szegmensben is monopóliumra tör.

Azóta történt

Előzmények