Lefoglalták a több mint 3,5 milliárd dollárnyi, lopott bitcoint

Még a 2016-os, Bitfenix elleni támadás során lopták a bitcoinokat, amelyeket a napokban vittek át új tárcákra.

A történelem legnagyobb kriptopénz-lefoglalásának számít, hogy az USA igazságügyi minisztériuma lefoglalta azt a nagyjából 3,6 milliárd dollárnyi, lopott bitcoint, amit a múlt héten kezdtek mozgatni tárcák között.

A több mint 94 ezer bitcoint a 34 éves Ilya Lichtensteintől és feleségétől, a 31 éves Hesther Morgantől vették el, kevesebb mint egy héttel az ismeretlen tárcába átvitel után.

A párt Manhattanben lévő otthonukban tartóztatták le (akár 25 évet is kaphatnak), mert állítólag köztük volt a Bitfenix kriptotőzsde elleni, 2016-os támadáshoz, valamint szövetkeztek a lopott 119 756 bitcoin kriptopénz tisztára mosása kapcsán.

A pénzt egyébként azután foglalták le bírói engedéllyel, hogy az amerikai adóhatóság bűnügyi osztálya akcióba lendült. Lisa O. Monaco államügyész szerint ez a minisztérium egyik legsikeresebb lefoglalási akciója volt.

Azóta történt

Előzmények