Az SAP AG felügyelőbizottsága tegnapi ülésén 2009. május 31-ig meghosszabbította Henning Kagermann vezérigazgatói kinevezését. Kagermann elfogadta a megbízatást – jelentette be a német üzletiszoftver-gyártó.
„A felügyelőbizottság ismét megerősítette Henning Kagermannba vetett bizalmát, egyben elismerte az SAP vezetésében elért rendkívüli eredményeit. Irányítása alatt az SAP sikeresen valósította meg a szerves növekedés stratégiáját” – méltatta a vezér érdemeit Hasso Plattner, a felügyelőbizottság elnöke.
Kagermann az SAP-nál 1982-ben kezdte karrierjét, 1991 óta az igazgatóság tagja. 1998 és 2003 között Hasso Plattnerrel töltötte be a társ-vezérigazgatói posztot, 2003-tól pedig vezérigazgatóként irányítja a szoftvervállalatot.
Marad a helyén az SAP vezérigazgatója
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- SAP
Azóta történt
-
Beköltözött a Graphisoft Parkba az SAP Labs
A szoftvercég kutató-fejlesztő központja az idén 250 főre emeli az alkalmazottak számát.
Mérleg 0
Előzmények
-
Számít a kicsikre az SAP
Önálló üzletágat hozott létre a szoftvercég a kis- és középvállalati ügyfelek kiszolgálására.
Biztonság 1
-
Termelésirányítási modul kisvállalkozásoknak
Októbertől hazánkban is elérhető a SAP Business One rendszerhez készített BEAS-kiegészítő.
Szoftver 0
-
Megbüntették az SAP Kft.-t és a Synergont
A két vállalat két tender elnyerése érdekében is összejátszott. Fejenként 21,8 milliós bírságott szabott ki a GVH.
Mérleg 2
-
Számít a kkv-szektorra az SAP
Magyarországon már több mint 200 cég használja az SAP kis- és középvállalatok számára fejlesztett rendszerét.
Szoftver 2
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen