A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) két ügyben is elmarasztalta a SAP Hungary Kft.-t és a Synergon Rt.-t. A két informatikai vállalkozás a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve a Paksi Atomerőmű Rt. által integrált pénzügyi rendszer bevezetésére kiírt eljárások során versenykorlátozó megállapodást kötött egymással. Jogellenes magatartása miatt az első ügyben 7,2, a második ügyben pedig 14,6 millió forint versenyfelügyeleti bírságot kell fizetnie mindkét társaságnak – közölte ma a GVH.
A győri önkormányzat 2003. június 25-én írt ki tárgyalásos közbeszerzési eljárást egy integrált pénzügyi gazdasági rendszer bevezetésére, a Paksi Atomerőmű pedig 2004. április 27-én hirdetett egyfordulós, meghívásos versenyeztetési eljárást „a produktív üzemben működő SAP R/3 rendszer bevezetett moduljainak felülvizsgálatára és a verzióváltás megvalósítására informatikai projektben tanácsadói és projektvezetői feladatok elvégzésére”.
A GVH szerint a döntően e-mailes bizonyítékok alapján megállapítható volt, hogy a Synergon és az SAP mindkét tender kapcsán olyan megállapodást kötött, amely alkalmas volt a verseny eredményének befolyásolására. A bírság kiszabásakor figyelembe vették, hogy a győri helyhatóság esetében a kartell nem hatott lényegileg a versenyre, mivel a pályázatot végül eredménytelennek nyilvánították; a paksi tender esetében pedig a két vállalkozás tevékenyen segített a versenyhatóságnak az ügy feltárásában.
A Synergont egy másik, Oracle-alkalmazásokat érintő paksi pályázat kapcsán szeptember elején már elmarasztalta a GVH. Akkor a hivatal – szintén e-mailek alapján – azt állapította meg, hogy a társaság az Albacomp Rt.-vel kötött olyan megállapodást, amely alkalmas volt a verseny eredményének befolyásolására. A két vállalatra emiatt 10-10 millió forintos büntetést szabtak ki.
A versenytörvény értelmében jogellenes a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását, torzítását célozza vagy ilyen hatást fejt, fejthet ki. A versenyjogi értelemben tiltott megállapodás létrejöttének megállapításához szükséges és egyben elegendő feltétel, ha az érintett felek akarategyezsége a bizonyítékok összessége alapján megállapítható.
Megbüntették az SAP Kft.-t és a Synergont
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Synergon
- SAP Hungary Kft.
Azóta történt
-
Súlyos bírság magyar informatikai cégeknek
Ismét kartellezésért büntetett informatikai vállalkozásokat a GVH.
Mérleg 3
-
Megtévesztette a fogyasztókat a Magyar Telekom
A Versenyhivatal ezúttal 10 millió forintos bírsággal szankcionálta a félrevezető reklámkampányt.
Távközlés 0
-
Termelésirányítási modul kisvállalkozásoknak
Októbertől hazánkban is elérhető a SAP Business One rendszerhez készített BEAS-kiegészítő.
Szoftver 0
-
Súlyos veszteségek a Synergonnál
A vállalatnak lépnie kell, ha nem kíván tartósan lecsúszó pályán maradni.
Mérleg 0
Előzmények
-
Milliárdos állami megrendelés a Synergonnak
Az egészségügyi reform és az uniós forrásokból finanszírozott projektek miatt jók a vállalat kilátásai.
Mérleg 0
-
Tízmillióra büntették az Albacompot és a Synergont
A két vállalat összejátszott egy tender elnyerése érdekében, és bár nem ők lettek a befutók, a GVH szankcionált.
Mérleg 2
-
Számít a kkv-szektorra az SAP
Magyarországon már több mint 200 cég használja az SAP kis- és középvállalatok számára fejlesztett rendszerét.
Szoftver 2
-
Százharmincmillióért épít kórházi hálózatot a Synergon
A nyíregyházi kórházban Cisco-eszközökből készül a hang-, adat- és videokommunikációhoz használható IP-hálózat.
Mérleg 9
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
- Windows 11
- Programozás topic
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Azonnali informatikai kérdések órája
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- CASIO órák kedvelők topicja!
- Milyen videókártyát?
- Témázgatunk, témázgatunk!? ... avagy mutasd az Android homescreened!
- Kutya topik
- További aktív témák...