Hivatalos: február 29-én jön a Windows 8 bétája

A Microsoft tegnap bejelentette, hogy február 29-én Barcelonában mutatja be a Windows 8 bárki által kipróbálható tesztváltozatát. A bemutató dátuma beleillik a vállalat által korábban felvázolt menetrendbe, mely a nyilvános béta február végi kiadásával számolt. Ahogy az néhány hete ismert, a verzió hivatalos neve: fogyasztói előzetes (consumer preview).

Az időzítés rendhagyónak mondható abban a tekintetben, hogy a bejelentésre a mobiltelefónia legnagyobb expójának idején és helyszínén kerül sor: a Mobile World Congress (MWC) február 27-től március 1-jéig várja a látogatókat a katalán fővárosban. A Microsoft nem a kiállítási területre, hanem egy barcelonai szállodába szervezte a bemutatót. A helyszínválasztás ugyanakkor jól kifejezi a mobilitás felé eltolódó új hangsúlyokat: a Windows 8 nemcsak PC-ken, hanem ARM-architektúrára épülő tableteken, egyéb eszközökön is működik, és a rendszer új Metro stílusnyelve az okostelefonokra készült Windows Phone platformból lett átemelve. Az új hírek szerint ráadásul a Windows Phone következő kiadása a Windows 8 kerneljére épül majd.

A Microsoft arról továbbra sem nyilatkozott, hogy mikor tervezi a Windows 8 végleges változatának piacra dobását. Azt már korábban elárulták, hogy az új rendszernek egy fejlesztői előzetese, egy bétaja és egy kiadásra jelölt (RC) kiadása lesz csupán, mielőtt lezárják a kódot. A fejlesztői előzetes tavaly szeptemberben jelent meg.

Ez a kiadási menetrend néhány hét eltéréssel követi a Windows 7-ét, ami alapján joggal feltételezhető, hogy a Windows 8 is késő ősszel jelenik meg. A Vistán kívül az új évezred Windowsai mind októberben, az ünnepi szezon előtt kerültek piacra, a még ma is rendkívül népszerű Windows XP 2001. október 25-től volt megvásárolható, míg a Windows 7 2009. október 22-én jelent meg.

A Windows 8 lesz az első olyan kiadás, amely nemcsak PC-kre, de ARM-alapú rendszerchipekre is elkészül. Azt egyelőre nem tudni, hogy mindkét platformra egyszerre adják-e ki, a friss pletykák szerint mindenesetre ez a terv.

Azóta történt

Előzmények