A reklámokkal újító Netflix elvenné a világ tévéiparának hirdetőit

Rövid távon talán a felhasználói tábor növelése a célja a Netflixnek a reklámokkal teletűzött, olcsóbb csomaggal, azonban a cég társ-vezérigazgatója egy sokkal nagyszabásúbb célt is felvázolt.

A napokban derült ki, hogy a Netflix felülmúlta az elemzők és önmaga várakozásait, amikor újra növekedési pályára állt. Ennek erősödését pedig azzal segítenék a jövőben, hogy reklámokkal tömik tele a legolcsóbb csomagjukat (az óránként 5 perc elsőre nem tűnik soknak, de a műsor közben, 15-30 másodperces klipekre osztva már elég zavaró lehet). Ezen felül pedig végleg leszámolnak majd a jelszómegosztással.

Az egész helyzetet más megvilágításba helyezik azonban a Netflix társ-vezérigazgatójának, Reed Hastingsnek a szavai.

Miközben a Netflix anno mondhatni érdektelenné tette a tévés műsorújságokat és filmes időpontokat a stremingszolgáltatásával, addig most a tévés iparág alól teljesen kihúzná a szőnyeget. Konkrétan a tévés szektor globális reklámpiaci árbevételére (153 milliárd dollár) fáj a Netflix foga.


[+]

A cég és egyes elemzők az olcsóbb, reklámokkal támogatott előfizetést annak eszközeként látják, hogy a Netflix ezzel emelheti fel az árbevételét, miközben a világ gazdasági nehézségekkel a cégek pedig a fogyasztói költekezés csökkenésével küzdenek. A tévéipar nézőközönsége eleve csökken, emiatt kevésbé vonzó a hirdetőknek, mint régen – a Netflix ezt a területet célozta most meg.

A Netflix vezére meglátta a megoldást az összeomló tévés reklámpiacban

Reed Hastings azt mondja, azután kapott észbe, hogy a Disney korábbi vezérigazgatóját, Bob Igert hallotta beszélni a hagyományos tévéről, ami szerinte a szakadék felé száguld. Hastings azt mondja, alábecsülte ennek hatását a hirdetőkre.

Szerinte ezek a hirdetők egyre kevesebb embert érnek el, és a 18-49 éves korosztályból még gyorsabban veszítenek közönséget, ők egyre kevésbé hajlandóak tévéért fizetni. Ez szerinte olajat önt a tűzre, vagyis összeomlóban van a lineáris tévézés reklámpiaci motorja.

Mennyi reklám jön, mi lesz az eredménye?

Amint arra korábban is kitértünk, novembertől az USA-ban és még 11 országban havi 6,99 dollárért, vagyis 30 százalékkal olcsóbban válik elérhetővé a reklámos csomag, ami óránként nagyjából 5 percnyi, 15-30 másodperc reklámot jelent, 720p-s stream mellett. Letöltések nincsenek az offline megtekintéshez.

A Netflix idővel mind a bő 190, általa támogatott országban személyre szabott reklámokat kínálna, egyedivé téve a hirdetéseket, ahogy a javaslatokat is. A pénzügyi igazgató Spencer Neumann szerint az új szolgáltatás idővel majd pénzt termel, de eleinte igen keveset. Egyes elemzők szerint főleg az árérzékeny nézőket érdekelheti az új csomag, ami a gazdasági nehézségek miatt működhet.

Alapesetben az elemzők szerint a saját csomagjainak ártana ezzel a Netflix, de az inflációs környezet és a háztartásokra jellemző költségcsökkentések most kedveznek ennek a lépésnek. Azt mondják, ha minden a Netflix tervei szerint megy, akkor a reklámbevételek és a jelszómegosztás tiltásából fakadó új előfizetők meghozzák a kívánt, további bevételnövekedést. Mindez pedig hatalmas pofon lehet a tévés iparnak, amely alapjaiban a reklámokra támaszkodik.

Azóta történt

Előzmények