6000 dolgozójától válik meg a Philips

A gépjárműipar és a mobiltelefon-gyártók csökkenő megrendelései nyomán az elkövetkező leépítési hullámban a világítótestek gyártósorai váltak a legkiszolgáltatottabbakká – nyilatkozta a sajtónak Gerard Kleisterlee, a vállalat vezérigazgatója.

A cég 5 milliárd euró összértékű részvény-visszavásárlási programját, amelyből 3,3 milliárdot már fel is vásárolt, „további értesítésig” felfüggeszti. Negyedéves pénzügyi jelentése szerint a Philips nettó értéken számolt bevételkiesése 1,47 milliárd euróra rúg – egy évvel ezelőtt a vállalat még 1,40 milliárdos profitról számolt be. Az eladások összértéke 7,6 milliárd euróra esett, amely 8,9 százalékos esést jelent az elmúlt év azonos időszakához képest.

A legnagyobb zuhanás, pontosan 24 százalék, természetesen a fogyasztói elektronikai termékek eladásában jelentkezett. A Philips szóvivőjén keresztül tudatta, hogy az elbocsátások minden szektort érintenek majd, további részleteket ugyanakkor nem közölt.

Megkerestük a Philips magyarországi képviseletét is, s ők kérdésünkre, hogy vajon az elbocsátási hullám érinti-e a nálunk működő leányvállalatokat, azt válaszolták, hogy jelenlegi információik szerint nem.

Azóta történt

Előzmények