Gyárakat zár be, leépít a Panasonic

Visszaesést tapasztalt a plazmatévék gyártásában világelső Panasonic konszern a tavalyi utolsó naptári negyedéves eladásokban: a vállalat árbevétele 20 százalékkal, 1,88 billió jenre esett vissza, és az egy évvel korábbi profit 63,1 milliárd jenes (164 milliárd forint) mínuszba fordult. Az idei, márciussal véget érő pénzügyi évre összesen 380 milliárd jenre kalkulálják a cég veszteségét, amelynek javát egy 345 milliárdos átszervezési költség adja. Összehasonlításképpen: tavaly novemberben még 30 milliárd jen profitra számítottak.
A veszteség magyarázataként a kereslet jelentős visszaesését, az élénk piaci versenyt, az egyre drágább nyersanyagokat és a japán fizetőeszköz, a jen erősödését említették. A Panasonic világszerte 27 gyár bezárását kezdi meg, ebből 13-at Japánban. A vállalat 15 ezer dolgozójának, a teljes munkaerő mintegy 5 százalékának készül felmondani. A most bejelentett leépítések 2010 március végén fejeződnek be.

Azóta történt

Előzmények