Az Ernst&Young két, IVSZ-tagvállalati vezetőnek szóló elismerése után néhány nappal az Európai Digitális Technológiaipari Szövetség (EICTA) is díjat adott a magyar Informatikai Vállalkozások Szövetségének. Az NTA Visionary Awarddal a legnagyobb európai szakszövetség az IVSZ példamutató hazai és nemzetközi iparági tevékenységét ismerte el, valamint azt, hogy az IVSZ aktív munkája révén más országok érdekképviseleteinek számára is követendő példát, trendeket volt képes meghatározni. A Díjat Rudy Provoost, az EICTA elnöke, a Philips Consumer Electronics vezérigazgatója adta át a szervezet elnökének, Kovács Zoltánnak.
Kovács elmondta, hogy számára az EICTA munkájában való részvétel azért rendkívül fontos, hogy az IVSZ ne csupán „elszenvedője”, hanem maga is formálója legyen az EU-s és így a magyar jogi szabályozásnak, kedvezőbbé téve a magyar IKT iparág közép- és hosszú távú lehetőségeit, kilátásait az Unióban. „Utóbbi kétéves aktivitásunk egyik jelentős eredménye, hogy az EICTA egyik prioritásává vált – a multinacionális cégek mellett – a nemzeti szövetségekkel való együttműködés, illetve a tagszövetségek együttműködésének elősegítése” – hangsúlyozta az elnök.
Az IVSZ már 2004-ben aktívan részt vett az EICTA szervezeti reformjának előkészítésében, és azóta több olyan munkacsoportban is vállalt szerepet, amelyek minden EICTA-tagország számára irányadó, sőt követendő legjobb gyakorlatokat vagy szabályokat határoztak meg. 2005 szeptembere óta Kovács Zoltán tanácstagként részt vesz az EICTA elnökségének munkájában is, 2005 decemberében pedig az IVSZ szervezésében, Budapesten került sor az újonnan csatlakozott EU-tagországok Infokommunikációs Csúcstalálkozójára.
Példát mutat az IVSZ
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
A digitális írástudatlanságért a kormányzat is felelős
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége változtatásokat követel az IT-gazdaságot illető állami politikában is.
Mérleg 0
-
Erősíti a telkók érdekképviseletét az IVSZ
Az új tagozat vezetőjét, a GTS-Datanet ügyvezetőjét a szervezet alelnökévé választották.
Társadalom 0
-
IVSZ: a hazai adórendszer nem kedvez a tudásalapú gazdaságnak
Hatékonyabb és aktívabb érdekképviseletet ígér a szakmai szervezet új elnöksége.
Mérleg 1
-
Az informatikusok már pályázhatnak a Gyurós Tibor-díjra
2007-ben immár tizedszer írja ki az Informatikai Vállalkozások Szövetsége pályázatát, melyben a Gyurós Tibor-díj elnyerése a tét.
Közösségi média 0
Előzmények
-
A Graphisoft elnöke lett Az év üzletembere
Bojár Gábor, a Graphisoft SE Európai Rt. elnöke lett Az év üzletembere, a Jövő ígérete-díjat Kovács Zoltán a Kirowski Zrt. vezérigazgatója kapta.
Mérleg 2
-
Az IKT piac menti meg a magyar gazdaságot?
Beszámoló az IVSZ és a GKM mai rendezvényéről, a ''Magyarország i2010'' workshopról.
Mérleg 7
-
Munkába álltak az it-mentorok
Az információs társadalom építését segítő középfokú végzettségű szakemberek megkezdték munkahelyi gyakorlatukat.
Társadalom 12
-
Információs társadalomról hat pontban
Az IKT-szektor a versenyképesség növelése érdekében a legsürgetőbb feladatokról tárgyalna a kormánnyal.
Társadalom 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Kávé kezdőknek - amatőr koffeinisták anonim klubja
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- Homeworld 3 - Amit a játéktól várhatunk
- iPhone topik
- ubyegon2: Airfryer XL XXL forrólevegős sütő gyakorlati tanácsok, ötletek, receptek
- Formula-1
- Xiaomi 13T és 13T Pro - nincs tétlenkedés
- Samsung Galaxy S22 és S22+ - a kis vagány meg a bátyja
- Milyen okostelefont vegyek?
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- További aktív témák...