(Frissítve) Pénztárgépek: az állam keménykedik, a magánszféra sunnyog

Ma reggel korábbi hírünk frissítésében beszámoltunk arról, hogy a korábban felvázolt megoldások közül az következett be, amely szerint a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) az utolsó pillanatban forgalmazási engedélyt adott az Alt Cash Kft. Sam4s NR-300-as online pénztárgépére.

A több tízezerből a jelenleg még ismeretlen számú olyan magyar vállalkozó, akik időközben nem rendeltek más forgalmazótól kasszát, pillanatnyilag megkönnyebbülhetnek, mivel az Alt Cash a korábbi 270-es modell helyett ezt fogja nekik visszaigazolni, így egy esetleges ellenőrzésnél nem lesz gondjuk az adóhivatallal.

Ugyanakkor bőségesen maradtak még kérdések, sőt, talán még szaporodtak is.

Az IT café ma megkereste az Alt Casht, de e hír írásának időpontjáig nem kaptunk választ a részleteket firtató kérdéseinkre – a telefont nem veszik fel, és csak egyetlen központi e-mail címmel rendelkeznek, ahová most nagy valószínűséggel százával érkeznek a levelek percenként. De a cég két nyilatkozatát is ismerjük, az egyiket a vállalkozóknak küldték ki, a másikat a Facebookon tették közzé. Sajnos egyik sem túl biztató, és pont azokra a részletekre nem ad választ, amelyekre a cégnek küldött levelünkben rákérdeztünk.

alt cash

Levél és Facebook

A forgalmazó megírja, hogy ügyfelei bármelyik típust is rendelték meg, az SAM4S NR-300 ma kiadott engedélyére alapozva megkapják az érvényes visszaigazolást.

Itt ugye négy típusról van szó:

  • SAM4S NR-270: ennek az engedélyét vonták vissza. Itt álljunk meg egy pillanatra: az MKEH-tól kapott információink szerint az újraengedélyeztetéshez új eljárás szükséges, amelyet viszont a cég még nem indított el. Mivel az Alt Cash mindeddig nem válaszolt a levelünkre, kissé provokáltam őket a Facebook-oldalukon, ahol azt írták, hogy még a visszavonás napján elindították az újraengedélyeztetést. Két, egymással szemben álló állítás. De ha el is indították az újraengedélyeztetést, az legalábbis heteket vesz igénybe, ám a közelgő ünnepek miatt inkább hónapokat mondanék
  • SAM4S NR-240: ennek a gépnek az engedélyeztetése még folyamatban van, és valószínűleg nem kapkodják el
  • SAM4S NR-300: ma reggeltől rendelkezik forgalmazási engedéllyel
  • SAM4S NR-440: ez egy hálózati kassza, engedélyeztetése állítólag folyamatban

A levél szerint: „Természetesen a forgalmazó mindenkinek azt a gépet igyekszik szállítani, amit a megrendelés felvételekor eredetileg megjelölt.” Fontos szó: igyekszik, vagyis nem garantálják.

Ezenkívül a levél azt mondja, nyugi, semmit sem kell csinálni, a visszaigazolás megvédi a rendelőket a NAV zaklatásaitól.

Ez önmagában talán így van: már ha hihetünk az adóhivatal képviselője által tegnap tett szóbeli ígéretnek. Ez azonban csakis a jóindulaton múlik, papír nincs róla, hiszen szigorúan a rendelkezéseket alapul véve mindenki büntethető, aki a 270-es típust rendelte meg, hiszen olyan gépről van dokumentációja, amelyiknek nincs forgalmazási engedélye. Az Alt Cash ugyan a 300-asról ad visszaigazolást, de ehhez nem tartozik megrendelés, így az adott szerződés, előszerződés szövegére kell hagyatkozni, hogy ott mi szerepel.

Csak nyugi, nyugi

Tovább. A Facebookról idézek: „A rendszerünkben természetesen továbbra is nyilván tartjuk, hogy melyik készüléket rendelték meg és a kiválasztott pénztárgépet juttatjuk el a megadott címre, ha megkapjuk az ehhez szükséges engedélyeket. A Sam4s NR-240-es, 270-es és 440-es modelljeink engedélyeztetése folyamatban van, reméljük rövid időn belül ezek a gépek is végleges engedélyt kapnak.”
Ez mindenképp jó hír azoknak, akik az előleg miatt aggódtak, viszont újra csak „reméljük rövid időn belül”, szóval további bizonytalanság.

(A Facebook-üzenetből a helyzetet jellemzőként ezt gyöngyszemként emelem ki: „A visszaigazolásokat folyamatosan küldjük ki, ezért elképzelhető, hogy csak késő délután kapják majd meg. Kérjük, nézzék meg a levelezőrendszerük spam mappáját, ha pedig Gmail-t használnak, akkor a promotions (promóciók) mappát is, mert belekerülhet az üzenetünk.”)

A káoszt pedig az üzenet zárása mutatja meg igazán: „Ha nem adtak meg email címet a rendelés során, vagy megadták, de valamilyen okból estig sem kaptak igazolást, hívják fel azt az üzletet, ahol a készüléket rendelték, és kérjék meg az értékesítőket, hogy küldjék el Önöknek a dokumentumot. Amennyiben ez nem lehetséges, írjanak nekünk egy email-t az igazolas@penztargepcentrum.hu címre, amelyben szerepel a megrendelés száma, és elküldjük az igazolást.”

És aztán?

Most még kéne írni arról, hogy ezek után vajon hogy fogják a nem kis munkával járó implementációt végrehajtani a kb. 200 ezer vállalkozásnál év végéig (a korábbi adatok szerint 80 ezer megrendelés tartozik az Alt Cash-hez), amikor még itt tartunk. Pedig közben szigorú szankciókat fogadott el az országgyűlés, mely ideiglenes üzletbezárásokat is jelenthet, és ebben akár még üzletláncok is érintettek lehetnek.

De nem erről írok. Inkább idemásolom azokat a kérdéseket, melyek szerintem foglalkoztatják az Alt Cash ügyfeleit is, és amelyekre még mindig várom a választ:

  • mi fog történni azokkal az ügyfelekkel, akik a 270-es gépet rendelték meg? egyszerűen megkapják a 300-ast? ez miféle adminisztratív és jogi lépésekkel jár?
  • mi a helyzet az árkülönbséggel?
  • a raktáron lévő több tízezer gép sorsa mi lesz?
  • hányan mondták le megrendelésüket a bizonytalan helyzet miatt? jelenleg hány megrendelést kell kiszolgálniuk?
  • a céget váltók visszakaphatják-e az előleget, és ha igen, hogyan?
  • mikorra tudják kiszállítani a gépeket? pontosabban: az utolsó megrendelő mikor jut hozzá a kasszájához?
  • mi a helyzet a 240-es típussal?
  • pontosan (részletesen, technikai leírás szerint) mi volt a probléma a 270-essel? és miért kértek hiánypótlást a 300-ashoz?

Frissítés: ma, 25-én este kaptunk válaszlevelet az Alt Cash Kft.-től.

A cég marketingese arról tájékoztatott, hogy a cég vezetői jelenleg nem kívánnak nyilatkozni.

Egyébként pedig felhívta a figyelmet egy korábbi közleményükre, mely az engedély visszavonása idején keletkezett, illetve elküldte nekünk is az MTI-hez eljuttatott közleményüket. Ez utóbbit szó szerint idézzük:

Alt Cash: nem veszítik el a megrendelők a foglalót

Maradéktalanul teljesíteni kívánja szerződéses kötelezettségeit az Alt Cash Kft. pénztárgép-forgalmazó, amely hétfői közleményében jelezte: felkészült a megrendelt készülékek szállítására, és azt is vállalja, hogy a még nem engedélyezett, SAM4S NR-270-es készülékeket a támogatott áron (100 ezer forint alatt) teljesíti.

A forgalmazó egyik gépe, a SAM4S NR-300-as online pénztárgép hétfőn kapta meg a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) engedélyét, így ezt a típust forgalmazhatja.
Az Alt Cash hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a 300-as modellt rendelő ügyfelei a jogszabály által előírt módon visszaigazolást kapnak megrendelésükről, de a kft. továbbra is nyilvántartja rendszerében ügyfelei más pénztárgépre vonatkozó igényét, és a folyamatosan várható engedélyek függvényében szolgálja majd ki a megrendelőit.
Annak érdekében, hogy mindezt megfelelően dokumentálják, a forgalmazó minden partnerével: mind az ügyfeleivel, mind a viszonteladóival még hétfőn írásban felveszi a kapcsolatot.
Azok az ügyfelek, akik már befizették a készülékre a foglalót, azt nem veszítik el, hiszen az Alt Cash Kft. szerződéses kötelezettségét maradéktalanul teljesíteni kívánja, és felkészült a megrendelt készülékek szállítására, sőt a cég azt is vállalja, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium korábban vállalt támogatásával a SAM4S NR-270-es készülékvásárlásokat a támogatott áron teljesíti.
A SAM4S NR-270-es modellről egyeztet a forgalmazó a NAV és az MKEH szakembereivel a számukra is elfogadható műszaki megoldásról, a Koreai gyár három szakembere pedig áll készen a legfrissebb elvárások megvalósítására - fogalmaz a cég. 
Alt Cash Kft.-nek továbbra is engedélyeztetés alatt áll a SAM4S NR-240-es és a SAM4S NR-440-es modellje, mely engedélyeztetési folyamat várhatóan rövidesen lezárul, mivel ezek a modellek az NR-300-as alapmodell méretben és néhány funkcióban bővített változatai.
A már beérkezett közel 80 000 darab megrendelés adatait a rendelet értelmében a cég leadja a NAV-nak. Az új megrendeléseket, pedig országos partnerhálózatuk segítségével az eBEV felületen leadott SAM4S NR-300-as megrendelésével tudják fogadni.

Azóta történt

Előzmények