A Sony gyárakat zár be, 16 ezer embert bocsátanak el

A gazdasági válság elérte a világ egyik legnagyobb elektronikai cégét is: a Sony bejelentette, hogy megszüntet 8000 fix álláshelyet (ez négy százaléka a Sony teljes alkalmazotti létszámának: világszerte összesen 185 ezer embert foglalkoztatnak), valamint még 8000 szezonálisan foglalkoztatott munkás álláshelyét is felszámolják. Ez az intézkedés annak a projektnek a része, melynek célja, hogy 2010-re 1,1 milliárd dolláros megtakarítást érjenek el a jelenlegi költségekhez képest.

A nagyszabású átalakítások része az is, hogy gyárakat zárnak be (ez körülbelül 10 százalékot jelent, vagyis a jelenlegi 57 üzemből ötöt vagy hatot, például a franciaországi Daxban található üzemet), illetve felülvizsgálják s várhatóan elhalasztják befektetéseiket is, így az LCD-k iránti kereslet csökkenése miatt feltehetően a szlovákiai Nyitrán lévő, az európai piacot ellátó üzem bővítése is elmarad. Ahogy Naofumi Hara, a vállalat alelnöke közölte: „Szembe kell néznünk a recesszióval, s lehetetlen megjósolni meddig tart ez a visszaesés”.

Az intézkedéscsomag része az is, hogy tovább folytatják a gyártások kiszervezését olyan országokba, ahol igen alacsonyak a költségek. A költségek drasztikus lefaragására való törekvés egyébként – amellett, hogy világszerte tendencia – a többi japán elektronikai céget is jellemzi, ám a Sonynak, mely bevételei 80 százalékát külföldi eladásokból termeli meg, különösen rosszat tett a hazai fizetőeszköz, a jen erősödése.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények