Steve Jobs szívrohamát egy tinédzser találta ki

Egy 18 éves fiatal írta október elején az Apple vezérigazgatójának szívrohamáról szóló álhírt, melynek hatására a vállalat piaci értéke egyetlen óra leforgása alatt közel ötmilliárd dollárral esett vissza – derítette ki az ügyben spekuláció gyanúja miatt vizsgálatot indító amerikai tőzsdefelügyelet. A még folyamatban lévő nyomozás eredménye ugyan egyelőre nem nyilvános, de a Bloomberg értesülései szerint nem találtak arra bizonyítékot, hogy a tinédzser hasznot akart volna húzni a részvényárfolyam zuhanásából.

A hírt a civil újságírásnak teret adó iReport.com oldalon publikálta egy Johntw becenevet használó internetező. Ezt a felhasználók által beküldött tartalmat mindenféle szűrő és szerkesztés nélkül megjelenítő szájtot 2006 augusztusában indították el a CNN.com alatt, majd idén februárban önállósították

Az anyagban – mely egy nem megnevezett bennfentes forrásra hivatkozott – az állt, hogy Steve Jobs „súlyos szívinfarktust kapott” és a sürgősségi osztályon kezelik. „Egy beavatottól tudom, hogy mentőt hívtak, miután Steve komoly mellkasi fájdalmakra és légzési nehézségekre panaszkodott. A forrásom ugyan nem akarja felfedni a kilétét, de teljesen megbízható” – szólt a híradás. Melyet aztán az állítások ellenőrzése nélkül átvett a Wall Streeten széles körben olvasott Silicon Alley Insider egyik szerkesztője, egy volt Merrill Lynch-elemző.

A piac az utóbbi időben érzékenyen reagál a Steve Jobs Apple-vezér egészségével kapcsolatos hírekre. A befektetők azóta aggódnak a karizmatikus vezető egészsége miatt, amióta látványosan lefogyva lépett színpadra egy júniusi fejlesztői konferencián. Sokan attól tartanak, hogy talán mégsem múlt el nyomtalanul az a hasnyálmirigyrák, amellyel közel négy évvel ezelőtt megműtötték. Morbid véletlen, hogy augusztus végén a Bloomberg tévedésből, az anyagot karbantartó szerkesztő bakija miatt publikálta az 53 éves Jobs előre megírt nekrológját. Később a cégvezető cáfolta, hogy kiújult volna korábbi betegsége, a nekrológ megjelenését pedig így kommentálta: „A halálomról szóló hírek erősen túloznak.”

Ezt követően kezdett zuhanni az Apple-papírok árfolyama: az első órában 5,4 százalékos volt a visszaesés, ami 4,8 milliárd dollárral amortizálta a Mac-gyártó piaci értékét. A cég erre hivatalos cáfolat kiadásával válaszolt, mely valamelyest megnyugtatta a piacot, a nap végére az árfolyamesés 3 százalékra szelídült. A CNN.com mosta kezeit az ügyben – hangoztatva, hogy nem vállal felelősséget az iReportra feltöltött tartalmakért –, mindenesetre röviddel az Apple reagálása után törölte a sztorit és letiltotta az azt feltöltő felhasználó accountját.

A tőzsdefelügyelet az amerikai jelzáloghitel-válság kirobbanása óta kiemelt figyelmet szentel a tőzsdei manipulációknak, ezért indított most is néhány órán belül vizsgálatot az álhír ügyében. De ha bebizonyosodik, hogy a sztorit kitaláló fiatalt nem spekulációs cél vezette, az illetékessége megszűnik, és – ha egyáltalán indul ilyen vizsgálat – más szervek feladata lesz annak feltárása, hogy történt-e törvénytelenség.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények