Tulajdonosi pénzátadás az econet.hu-nak

Tavaly az egy évvel korábbinak alig felére, 275 millió forintra esett vissza az econet.hu árbevétele. A kiadásokat sikeresen csökkentették, de az üzemi eredmény még így is mínusz lesz.

A szigorú költségcsökkentési programnak köszönhetően (a dolgozói létszámot például 9 főre szállították le) ugyan a kiadásokat is jelentős mértékben sikerült mérsékelni, ám ez nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy a pozitív tartományban tartsa az így 51 millió forintos mínuszt mutató üzemi eredményt. A sikeres üzletrész adásvételeknek köszönhető pozitív szaldójú pénzügyi eredménynek és "egyes nagytulajdonosok pénzátadásának" köszönhetően azonban a mérleg szerint eredmény már 10 milliós pluszt mutat.

A negatív üzemi eredmény azonban nyilvánvalóvá teszi, hogy a társaság jövedelmezősége kizárólag a hagyományos üzletágainak fejlesztésével a jelenlegi piaci környezetben nem biztosítható. A társaság idén egy új ágazatába kíván belépni, ami jelentős kockázatokat rejthet magában. A kockázatokat növeli az is, hogy a cég kihasználva az internetes piacon kialakult helyzetet, egyre nagyobb figyelmet kíván fordítani az ágazaton belül működő társaságok üzletrészeinek adásvételére, aminek eredménye jellegéből fakadóan nem tervezhető - olvasható a gyorsjelentésben.

Azóta történt

Előzmények