Benyomja a reset gombot a Unity

Céges resetet hajt végre a Unity, ennek keretében a dolgozók 3,8 százalékát is elküldik.

A Unity Software úgy döntött, hogy az összes dolgozó 3,8 százalékát, vagyis 265 embert küld el, valamint felfüggeszt egy megállapodást egy, A Gyűrűk Ura-rendezőhöz köthető digitális videoeffektekkel foglalkozó céggel. Mindez része a céges resetnek, amit végrehajtanak.

Zsúfolt hetek vannak a Unity mögött, hiszen szeptemberben megpróbáltak bevezetni egy botrányos díjszabást, aminek keretében bizonyos árbevétel és telepítési szám mögött díjakat szedtek volna a fejlesztőktől. A fejlesztők lázadást indították, a Unity megítélése és árfolyama a padló felé indult, így a stratégiát átdolgozták.

Végül októberben John Riccitiello vezérigazgató lemondott, a helyére az IBM korábbi elnöke, Jim Whitehurst érkezett átmenetileg, valamint az igazgatótanács élére Roelof Botha.

A 265 fő kirúgása mellett a reset része, hogy a Weta FX-együttműködésnek is vége. Az elküldött dolgozók is ehhez kapcsolhatóak.

Ezzel együtt 14 helyszínen szüntet meg irodákat a Unity, a meglévőeket pedig jelentősen összezsugorítja. Whitehurst további reformintézkedéseket készül beindítani, alapvetően mind csökkentésekről szól majd.

Azóta történt

Előzmények