A Ford szerint az USA nem tud versenyezni a kínai EV-szektorral

A Ford elnöke maga tette ezt a kijelentést, de hozzátette, hogy készen állnak a versenyre.

Bill Ford, a Ford Motor elnöke a CNN-nek jelentette ki, hogy az USA még nem áll készen arra, hogy versenyezzen Kínával az EV-gyártás kapcsán.

Ford szerint a kínai EV-gyártók nagyon gyorsan fejlődtek, ráadásul igencsak nagy skálán – most pedig már mindent exportálnak. Hozzátette: bár az USA-ba még nem értek el, előbb-utóbb el fognak, nekik pedig készen kell állniuk a versenyre, és így is lesz.

A Ford még februárban jelentett be egy 3,5 milliárd dolláros EV-akkugyárat Michiganben, amibe a kínai CATL szállítja a technológiát. Ez hatalmas politikai vihart váltott ki, de Bill Ford szerint a saját mérnökeik tanulják meg a technológiát, és ők is használják majd azt, az üzem pedig a Ford tulajdona. Csak technológiát licencelnek.

Jim Farley vezérigazgató nemrég azt mondta, a Ford a legfőbb riválisának a kínai EV-gyártókat tartja (nem a GM-et vagy a Toyotát), amelyeket csak úgy verhet meg, ha nagyon eltérő márkastratégiát alkalmaz vagy pedig csökkenti a költségeket.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Ford

Azóta történt

Előzmények