Vevőre lelhet a Toshiba memória-üzletága

Folytatódik a Toshiba cégcsoport további leépítése. Az nagymúltú cég ugyanis - a korábbi híreknek megfelelően - már biztosan megválik a memória üzletágtól, most azonban azt is megnevezték, hogy ki lehet a szerencsés vevő, sőt, azt is remélik, hogy a június 28-án tartandó, részvényesek éves találkozója előtt nyélbe tudják ütni az üzletet, ami így jó eséllyel 2018 márciusáig le tud zárulni. A Toshiba közlése szerint egyébként egy konzorcium lehet a nyertes, élén a a Network Corporation of Japan (továbbiakban INCJ) befektetési partnerséggel.


[+]

A szigetország iparának élénkítésének céljából még 2009-ben megalakított INCJ egy, a kormány és 19 magánvállalat tulajdonában álló köz- és magánbefektetési társaság, melynek erejét jól példázza, hogy kulcsszerepet játszottak az LCD kijelzők kapcsán sokat emlegetett Japan Display létrehozásában, mely a japán LCD gyártás fellendítésében, megerősítésében játszik szerepet (olyan nagyvállalatokkal a háttérben, mint a Sony, Toshiba, Hitachi, Panasonic). Az INCJ-n felül a konzorcium része a Japán Fejlesztési Bank, melynek alapvető célja, hogy a vállalkozások versenyképességének megőrzéséhez nyújtson finanszírozást, valamint a Bain Capital magánbefektetői csoport is. Ez utóbbi sokkal érdekesebb, hiszen ez lenne az első félvezetőgyártással foglalkozó befektetésük, mivel eddig csak szoftvercégekbe és szolgáltatásokba fektettek, de a beszámolók alapján arra lehet következtetni, hogy ebben az ügyben a rivális SK Hynix lehet a háttérfinanszírozó.

A Toshiba érveket is felvonultatott a döntés mellett: véleményünk szerint az INCJ nem csak anyagi szempontból jó választás, hiszen a konzorcium tajgai mintegy 18 milliárd dollárt adnának az üzletágért, hanem a munkavállalók is így járnak a legjobban, illetve biztosítani tudják, hogy az érzékeny technológiák is a szigetországon belül maradjanak (bár azt megjegyeznénk, hogy a Bain Capital nem japán cég, de vannak érdekeltségeik a szigetországban is).

Ehhez az ügylethez nyilván a Western Digitalnak is lesz egy-két szava, mivel azon túl, hogy ők is pályáznak a Toshiba memória-üzletlágára, a Toshiba-SanDisk vegyesvállalatban is van tulajdonrészük.

Azóta történt

Előzmények